Fordított csókok
Mi lett volna, ha.
Korábban találkoznak?
Mikor korábban?
Amikor még nem volt boszorkány? Hisz ő sem annak született, hanem ugyanúgy egy tündér hercegnőnek, mint mindenki azon a vidéken.
Vagy akkor, mikor már a tündér királynék életét élte, egy-egy királlyal az oldalán?
Semmi nem lett volna.
El kellett múlnia a tünde kornak. Egy tünde nem képes megcsókolni egy királyfit és békává varázsolni. A tünde inkább békákat keres és csókját próbálgatja rajtuk, vajon kiből válik királyfi.
El kellett múlnia a tünde kornak és meg kellett érnie az átváltozást, amikor széttöri a szépség és ifjúság, a harmatos vágyak, remények tükrét és meglátja végre a valóságot: ime, ez ő, az igazi ő, a Boszorkány.
Aki már képes nem remélni, nem vágyódni, képes elfogadni azt, amit a mindennapok adnak, örömmel és bölcsességel. És képes nem perlekedni a Sorssal, hogy mi lett volna, ha. Hisz a Sors mindig csak gúnyosan mosolyogva kacagni tud az ilyenen.
Most már képes szembenézni a Sorssal és visszamosolyogni, szemében cseppnyi kajánsággal. Sors, én már nem szidlak, nem veszekszem veled. Hisz úgyis ostobaság lenne. Abból élek, amit adsz.
Már képes a fordított csók erejére. Megcsókolni egy királyfit, hogy béka legyen belőle. Majd tenyerébe veszi, szemébe néz és tudja, hogy az a béka már az övé.