Már több csomót nem bír el
a cérnám. Túl sokszor csomóztam. Mert gyakran elszakadt. De blogtárhely hiányában kénytelen voltam a csomókat kötni.
Most megint szakadt. Fogom a két végét és kénytelen vagyok belátni, hogy ez már bizony több csomót nem bír el. Itt van ez a blog, jó ez nekem.
Nincs értelme olyan helyen irni, ahol nem nagyon vevők az emberek őszinte dolgokra, és ha véletlenül olyat mernék írni, talán nekem is repülne a piros lap egy-egy felhasználótól.
A blogjaim – lehet, hogy furcsának találja valaki – őszinték, hiába kaptam már meg érte nemrégiben a „szarházi” jelzőt is, de igyekszem úgy fogalmazni, hogy lehetőleg teljesen nyilvánvalóan ne bántsak meg másokat, inkább a fantázia köntösébe öltöztetem a mondandómat. És azt sem bánom, hogy ez az érthetőség javára megy. Én tudom, hogy miről irok, ez nekem elég. Hiszen a VarnyuBlogban sokszor tettem igy.
A hozzászólásokban nincs értelme ezt a metódust használni. Ott szeretem, ha tényleg érthető vagyok. A véleményem ott is mindig őszinte. De az irásbeli kommunikáció hátránya az, hogy nincs mellette hangsúly, nincs mellette mimika, és nem lehet rögtön visszakérdezni, hogy ‘te most cseszegetni akarsz, vagy én értem félre a szándékaidat?’ Pedig akár meg is lehetne kérdezni, még irásban is.
A lényeg: nem fogok több blogot írni a Pixin. Bármi gondolatom van róla, a saját blogomban fogom megtenni. A hozzászólásokat tekintve is visszaveszek, mert az utóbbi idő tapasztalatai azt mutatják, hogy három embert találtam, akik nem vesznek mindent támadásnak, még azt sem, ha más a véleményem, mint az övéké.
Akit érdekelnek az írásaim, a VarnyuBlogban megtalál. Link a kedvenceknél.
Üdvözlettel: a blogger