Néha zárlatosak a gyertyák
A Skype üres. Most voltam fenn.
A hajam loboncos, kezdi suttogni, hogy hol a fodrász. Visszasuttogtam neki, hogy majd. Amíg nem lóg a szemebe, addig nőhet.
A Pixi napok óta leginkább unalmas.
A Gyerek elköltözött macskástól. Szégyen, vagy nem, de még nem érzem a hiányt. Jelenleg élvezem az egyedüllétet. A nyugalmat. Pedig nagyon szeretem.
De amikor két felnőtt alfa kezd harcolni egymással a területért és persze a vezetésért, az nagyon sok feszültséggel jár mindkettőjüknek. És egy idő után ez teljesen egészségtelen dolog. Mert kezdenek egymás agyára menni. Az utolsó nap egy cigi mellett ezt meg is tudtuk beszélni. A legnagyobb békében. Tudja, hogy ha kéri, bármikor számithat rám, tanáccsal, segitséggel. De most már nem érzem mindennapos szükségnek, hogy telefonon hívogassam, hogy van. Majd szól, ha kellek. És én is.
Élvezem a békét.
Már a második fehér gyertya is olyan furcsán ég. Sokszor úgy perceg, mintha valami elektromos készülék lenne, ami épp kezd zárlatos lenni.
Ilyen az élet. Néha zárlatosak a gyertyák.