19-es karikák
Régen, boldogságos huszon-harmincéves koromban a gyűrűsujjaimra 18-as méretű gyűrűk voltak jók. A középsőre meg 19-esek. Régi szép idők … -hum
Aztán teltek az évek és már nem. Ha gyűrűt akartam, egy számmal legalább nagyobbat kellett vennem … Ja kérem, a kilók szaporodása még a gyűrűméretet is befolyásolja. Ez van, tudomásul vettem. És ha ékszert vásároltam, számoltam arra, hogy 19-esnél kisebbet nem vehetek. Mert az még épp felmegy a gyűrűsujjamra … Bár nyaranként sokszor jártam úgy az utóbbi tiz évben, hogy még a 19-es méretet is le kellett vennem a melegebb nyári hónapokban, mert dagadtabb volt a kezem és félő volt, az is rászorul az ujjamra annyira, hogy kellemetlen lesz és fájdalmas. Volt olyan, hogy még a régi bevált „szappanozd meg az ujjad, mert akkor könnyebben lejön a szoros gyűrű” módszer is nehezen ment. Az elején még el voltam keseredve … aztán beleszoktam ebbe is, mint sok mindenbe …
Tegnapelőtt este szembesültem azzal, hogy a két ezüst gyűrűm – egy görögös jellegű, forgatható középrésszel, meg a macikarmos, amivel lényegében kirúgtam a hámból, mert azt Amerikából rendeltem, mindkettőt persze 19-es méretben … ja kérem, ha már csak ekkorákat tudok viselni, akkor ez van … – viharos gyorsasággal meg akart válni tőlem. Az egyik a fürdőszoba padlóján landolt, a másikat még sikerült elkapnom időben. A kis csibészek.
Megkérdeztem tőlük, vajon miért akartak hűtlenek lenni hozzám … Ugyan válaszolni nem tudtak, de fényük csillogásából kitűnt a huncut válasz: Én, kifogytál belőlünk.
Na basszus … azóta mindkettő a középső ujjamon van. Kicsit szokatlanok még. Mert sok-sok éve nem hordtam azokon ékszert. 20-ast már mégsem akartam venni … Most kell egy kis idő, amig megszokom őket. Nem baj.
Mert legalább tizenöt éve letettem már arról, hogy a 19-es gyűrű valaha még fel fog menni a középső ujjamra. Bár néha mocorgott a kisördög az agyamban és olyankor mindig ezt a mantrát suttogta a fülembe:
„Soha nem adom fel.”
Az este viszonylag (?) korán akartam aludni menni, álmos és kissé nyűgös voltam. El is köszöntem az MSN-en, kiléptem a csetről. Gyerünk aludni. Szóltam a szürke hercegnőnek is. Ő azonban máshogy döntött. Jelezte, hogy őt bizony most hivja a természet szava, sürgősen engedjem ki pipilni. Hmmm … A műtétnél szükségessé vált macskaalmot már szerencsére fel lehetett számolni. A magasföldszintről ki tud menni, fel tud jönni. Nekem meg kell az a mozgás, hogy időnként ki és beengedem. Oké, rendben van. Igy kénytelen voltam várni, amig a természetes szükségleteit elrendezi. Ez nála körülbelül egy óra …
Mit csináljak addig félálomban? Olvassunk mesét. Van egy mese, amit már olvastam valaha, aranyos történet, lényegében egy fantasy, kellően romantikus is, csöppnyi erotikával, szeretem az ilyeneket. Olvassuk el mégegyszer …
Újra elolvastam hát. Kissé fel is ébredtem rajta … Mert valamiért – hiába, éjjel még akkor is jobban működik az agyam, ha álmos vagyok? – most értően olvastam. Hát érdekes … Megint meglepett, hogy mennyi minden lehet a sorok között, ha máshogy olvas az ember. Tommyval szoktunk ilyeneket csinálni, olvasunk valamit, általában blog bejegyzéseket és nézünk a szavak mögé is. Néha annyira jól mögéjük lehet látni, hogy még egy-egy blogposztot is megér, vagy neki, vagy nekem, vagy ha nagyon felbassza az agyunkat, esetleg mindkettőnknek. Amit ilyenkor irunk, azt általában nem szokták az ablakba kitenni -lol Ja kérem, ez van, amikor két értelmes ember, aki szeret néha szarkasztikus stilusban irni, esténként „unalmában” olvasni kezd. Úgy értően …
Most nem tudom, hogy irjak-e a meséről. Vagy tartsam meg magamnak a véleményem -mosoly Inkább megtartom. Bár a nagyon tanulságos lényege szinte tálcán kinálja magát három-négy tőmondatban -mosoly