Sokban szerencsém volt nekem az életben. Többek között abban is, hogy mindig megéreztem, mikor van peteérésem, mert aznap eléggé hasogatott az épp soros petefészkem. 27 éve is igy volt.

Már reggel éreztem. Este mondtam is a férjemnek – 7 napja voltunk házasok -mosoly – hogyha gyereket akarunk, akkor épp most van ideje. Mert van egy megérett petesejt itt bennem „talonban”. Én is akartam, ő is. Belehúztunk rendesen. Még kispárna is került a derekam alá, nehogy „idő előtt” kifollyon. (Igy kell irni? -hum Most nem tudom hirtelen. De nem is ez a lényeg.)

A szervezetem rendszerességének és jelzőrendszerének köszönhetően két hét múlva már pozitiv volt a terhességi teszt.

Fel szoktam én köszönteni persze augusztusban is. De sose látott se ő, se én nagy kint egy születésnapból. Mert az a nap sok mindentől függhet. Ilona napra (nagymamám volt az) voltam kiirva szülni. De az orvos akkor még szabadságon volt 3 napig. Tudtam ,hogy ki kell húznom addig. Sikerült, mert akartam/akartuk (?).

Ezért se olyan nagy jelentőségű az a nap számomra. Mert az sok mindentől függhet. De a fogamzás az egy más dolog.

Számomra az az Élet keletkezésének napja. És ő is igy gondolja. Akkor simul össze az a két sejt és lesz belőle EGY. Onnantól létezik az ember valóságban. Legalábbis szerintem. És szerinte is.

Soha nem volt a családunkban Katalin. De ez egy nagyon fontos nap számomra. Nem, rosszul fogalmaztam. Ez életem legfontosabb napja. Mert ez az én földi létem valódi folytatásának kezdete is. Innentől érzem, hogy tényleg enyém az örökkévalóság. És ettől a naptől kezdve volt lehetőségem megismerni, mi az a feltétel nélküli szeretet.

Ezért szoktam minden november 25.-én felköszönteni. Mint most is, az előbb, telefonon.

Szeretlek, Napraforgó. Isten éltessen!