Én végigéltem …

Olvasgatom azt az elmeháborodott topicot – kinnről, mint régen, mert én oda soha a büdös életben nem lépek már be, kőbunkó bagázs … tisztelet a kivételnek – és sajnálom őket. Mindet. Új nickek. És régiek. És mind gumiállagúvá csócsálják azt a bizonyos csontot, a BDSM csontját … Lökik a rizsát az alávetettségről, az alárendeltségről, a megaláztatásról, szolgálatról, szavakról, mindenről … Csak a legfontosabbról nem beszélnek.

Két évig fórumokon és egy kicsivel többig itt a blogomon én is rágtam, nyugi. És löktem a rizsát, tán jobban is, mint mások. És olvastam, tanultam, mert szerettem valakit. És jó sub akartam lenni. Szolgálni akartam. Mert ilyen gumicumi fórumokból néha kritika nélkül elfogadtam mindent. (Na azé nem teljesen.) És azt sem mondom, hogy megbántam. Mert nem. Kibaszott sokat tanultam. És csináltam az irásokból egy weboldalt. És az érzéseimből, a szerelmemből egy blogot – ezt itt -, aminek az volt a szlogenje, hogy „… meghalok az ölelésedben …” Már nem az.

Sokáig én is azt hittem, hogy a BDSM és főleg a D/s lényege az önfeladás. Kibaszott hülye picsa O, akinek a nyálas története ezt sugallta … És fel is adtam önmagam.

Hát nem ez a lényege. Sőt. Az a sub, aki feladja önmagát, egy értéktelen bábbá válik. Nincs már varázsa. Egy idióta marionett, dróton rángatott báb (pedig milyen kurva jó verset irtam én erről anno …). Mi értéke lehet az ilyen nőnek, kérdem én? Tartósan semmi. Amikor az ex lelépett, átfogalmaztam Erón az adatlapomat. Valami olyat irtam rá, hogy Varnyu olvasott, tanult, mert jó sub akart lenni. (Nincs már rajta.) És még valami olyan, hogy Varnyu jó sub lett.

Nem is gondoltam, hogy ezzel irom le az igazságot magamról. A mostani magamról. Mert most már Varnyu tényleg jó sub lehet. Mert felkelt a talpnyaló senki alázatos (és kényelmes) poziciójából. És újra (?) vagy életében először (?) felvette a képzeletbeli kesztyűt. És elhitte magáról, hogy értékes ember. És kora, súlya és minden hendikeppje ellenére talán nem is olyan rossz nő. Na ez az a pont, ahonnan már jó sub lehet esetleg majd valakinek. Mert nem önmagát adja fel (ha lesz kinek), hanem önmagát adja oda. Egy értéket. Ha meg igy nem talál senkit magának, akkor megtartja az értékeit. És büszke lesz rájuk.

De ha mégis … ha mégis lesz valaki, aki ezeket az értékeket megbecsüli … és a magáénak akarja … hát azt az embert örömmel fogja szolgálni … Mert az az Ember jó Dom lesz.

És az a Dom majd talán nem sárbatapossa a játékban Varnyut. Mert tudni fogja, hogy akkor már semmit nem ér … Hanem még a legnagyobb alázat perceiben is valahol tiszteli majd önmagában. Mert Varnyu már tud igazi alázatot tanúsitani azzal szemben, aki megbecsüli benne az embert és legyőzi a nőt, a subjává téve. És ez a rabság lesz a legnagyobb felszabadulás Varnyu életében.

Kismillió weboldalt átnéztem már a BDSM-ről. Ahol fel voltak sorolva „speciális” BDSM jellegű zenék, könyvek, filmek. Párat láttam, hallottam, olvastam. Talán még a Titkárnő az, ami valamit számomra kifejez ebből. Főleg a vége … amikor a nő már önmagával vivja leginkább a harcot … hogy megmutassa … na valami ilyesféle harci szellem van bennem is. Azért szerettem azt a filmet és azért mondtam, hogy nem mással harcolok l’art pour l’art … hanem önmagammal.

… ha a rabod leszek, akkor leszek igazán szabad ….

…. kivánlak ….