ma délelőtt nem bírtam tovább. azt éreztem, hogy muszáj mennem bottal egy kicsit. kimentem az erkélyre cigizni. át kellett törnöm a félelem falát. ha nem teszem meg, sose tanulok meg újra bottal járni. át kellett mennem azon a részen a szobában, ahol eltört a lábam. ezt a félelmet is át kellett törni.

most este hat van. megint kimentem bottal. még nem tudom becsukni magam mögött az ajtót, mert fordulni egyelőre nem merek 360 fokot. persze, hogy bizonytalan minden. de nem mehet egyszerre. majd.

ma még ki fogok menni.

Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szóval mondd és meggyógyul a Te szolgád.

na megvolt a három.

azt mondta az előbb a Jani, hogy annak ellenére, hogy látszik, hogy bizonytalan vagyok még, láthatóan jobban megyek, mint amikor ideköltözött. mondtam, hogy én is érzem

Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szóval mondd és meggyógyul a Te szolgád.

Isten áldja meg a gyógytornász nénit, adjon neki erőt, egészséget, boldogságot és mindezekkel együtt hosszú és békés életet. megérdemli. vajon hány emberen segíthetett már.