Szerintem minden gyereknek van. Még annak is, akinek csak egyet adtak a szülei. Az enyém Gyereknek is …

Felnőtt. De nekem mindig a Gyerek marad. Néha még mindig olyan, hogy a bicska hajlamos kinyilni az ember zsebében tőle. Nem baj. Majd becsukódik. Öt perc, ennyi maximum a mérgességem ideje. Több nem. Róla tényleg elmondhatom: imádom.

Holnap lesz a névnapja. Mint ahogy az enyém is. Nem szoktunk kínt látni belőle. Se ő, se én. Szeretne egy ezüst keresztet. Épp tegnap mondta. Örülök neki. Még soha nem „érdekelte” a kereszt. Kínáltam neki az enyémet. Mondta, hogy neki nagy kell. Mondtam, hogy „az enyém legalább öt centis, bammeg”. Azt mondta, köszöni, nem. Mert az az enyém. Az én Jézuskám.

Igen. Nagyon szeretem azt a keresztet. Fogalmam nem volt, hogy még azt is oda tudnám neki adni. Mint mindent. És fogalmam sem volt, hogy nem fogadná el. Mert tudja, hogy az nekem mit jelent.

Talán ma hajnalban kiment az apjával horgászni. Mert az apjának nincs engedélye. De neki megvan az összterületi, két botra. Már tavaj is megvolt. Most azon gondolkozik, hogy összegyűjti a jövő évre valót is. Nemcsak magának, hanem az apjának is.

Istenem … hogy mekkorákat tudunk együtt/egymáson/magunkon/a világon röhögni … -mosoly

Az a bizonyos második keresztnév … Igen, mindnek van. Mindegyiket úgy hívják, hogy ajándék. Isten ajándéka.