A házasság válsága (?)
A házasság válsága – vagy funkcióváltozása?
Válságra nemcsak az utal, hogy kevesebben kötnek házasságot, hanem az is, hogy a valódi házasságbomlás (különélés vagy látszat-együttélés) felülmúlja a válások számát. Úgy tünik, hogy hosszabb távon a házasságoknak csak viszonylag kis hányada (10-20%-a?) mondható stabilan kiegyensúlyozottnak.
Mindazonáltal ma is elég sokan házasodnak vagy együtt élnek partnerükkel, így a válság valójában nem a házasság létét, hanem inkább annak tartalmát, funkcióját érinti. Vagyis nem egzisztenciális, hanem ún. fejlödési válság, amely korunk társadalmi változásaival függ össze. A szóban forgó fejlödési válság a patriarchális monogámia válsága, mivel az már nem felel meg a mai társadalmi viszonyoknak. A nemek hagyományos hatalmi struktúrája tarthatatlanná vált; újjá kell szervezni, új egyensúlyt kell kialakítani, ami persze nem megy viták és súrlódások nélkül. A megváltozó eröviszonyokat jelzi, hogy hazánkban (de másutt is) a válások többségét ma már a nök kezdeményezik. Ennek egyik fö oka, hogy egyre kevésbé viselik el a házasság patriarchális jellegét. Átalakítani azonban ritkán képesek, így inkább elválnak. (Egyre többen megtehetik, ha anyagilag sem függenek férjüktöl.)
Válságtünetként értékelhetö az extramaritális kapcsolatok mind gyakoribb elöfordulása, most már nemcsak a férfiak, hanem a nök körében is. A közfelfogásnak megfelelöen a családjogi törvények még sok helyen a válóokok között tartják nyilván az ún. „házasságtörést”, vagyis a félrelépést, a külsö kapcsolatot. Ám az is igaz, hogy ez a jogi fogalom egyre több országban megszünt létezni illetve nem szerepel az elfogadható válóokok között. Ugyanis az ún. „külsö kapcsolat” ma már nem feltétlenül válóok. De válságtünetnek tartják még pl. a gyermekvállalási kedv megfogyatkozását, vagy a szerelem elmúlását és egy új szerelem jelentkezését is.
Egyénileg egy párkapcsolat válsága mögött mindig bizonyos fontosnak tartott igények, szükségletek kielégületlenségét találjuk. Ez elsösorban a párválasztási éretlenséget, az életstílusok felmérésének és összeegyeztetésének sikertelenségét tanúsítja. Kevesen jutottak el addig a felismerésig, hogy „tökéletes házastárs” hosszabb távon nem létezik: lehetetlen egyetlen partnerben „mindent” megtalálni. Tehát vagy lemondunk néhány, kevésbé fontos igényünkröl, vagy pedig több partnerben próbáljuk megtalálni mindazt, amit keresünk.
Dr. Szilágyi Vilmos