Olvasom ezt a vitát, ami napok óta megy egyrészt a Golden-izé falán, másrészt Mamzel blogján. Persze nemcsak olvasom, hanem irok is időnként oda, mert nem én lennék, ha nem irnék 😀

Most az egyik blog szerzője ezt irta Mamzelnél:

Úgy gondolom egyébként, hogy az egész egy kicsit túl van misztifikálva. Mi elsősorban -gondolom nem vagyunk ezzel egyedül- az olvasóknak próbálunk meg valamiféle értékrendet követve írni az oldalunkon, de semmiképpen sem a tisztelt zsűri igényeit szeretnénk kielégíteni! Számunkra az a tény, hogy a blog indulása óta, azaz kb. nyolc hónap alatt közel 600 követőnk lett pl. a Fb.-on, illetve a számtalan pozitív kritika minden kategóriagyőzelemnél többet ér!

Ez szép gondolat. Csak nekem egy kicsit sántit. Illetve nem is sántit, hanem én nem igy gondolom. Igaz, én nemcsak 8 hónapja irok blogot, hanem 3 éve. És már rég túljutottam azon a gyermekbetegségen, hogy bármilyen értékrendet akarjak a blogomon közvetiteni az olvasóknak az irásaimmal.

Én magamnak irok. Ezért is jöttem át saját tárhelyre. Ha valaki olvas, hát olvasson. De az se érdekel, ha a kutya se jár erre rajtam kivül. És értékrendet meg végképp nem akarok közvetiteni senkinek. Őszintén szólva, még magamnak se … Mert ez az a hely, ahol kiirom magamból a nyűgjeimet. Nekem ez tényleg egy napló. És a naplót az ember önmagának irja … elvileg. Mert ha mégis másoknak, akkor inkább irjon önéletrajzi művet, ha szerencséje van, saját pénzen ki is tudja adatni, ha meg nem, akkor cumi.

Az meg végképp nem érdekel, hogy hányan „követik” ezt a blogot. Mit ne mondjak, itt semmilyen követő rendszer nem működik, még a feliratkozás sem. Direkt. Ha valakit érdekel, ott van fenn a wordpress saját RSS csatornája, az talán megfelelhet valamiféle követő rendszernek, de szerintem a kutya se iratkozott fel rá 🙂

Az meg, hogy a Facebookon hány követőt tud összevadászni az ember, semmit nem jelent. Tapasztalatból beszélek. Nem bloggal, hanem weboldallal az utóbbi 3 hétben kipróbáltam. Mindösszesen jól kell tudni „kampányolni”. Három hét alatt annak a weboldalnak ott 220 követőt tudtam összegyűjteni. És mit érek vele? Semmit.

Amúgy épp cirka egy órája töröltem azt a Facebook oldalt és deaktiváltam a hozzátartozó accountot. Szarok rá magasról, hogy akár ezt a blogot, akár azt a weboldalt ki követi. Le is irtam erről pár mondatot a Bloggeren épp az előbb. Aztán mentem Bébhez, meg Mamzelhez olvasni.

Ezt irtam:

Deaktiv

Mostanában töröltem pár dolgot. Amit meg nem lehetett törölni, azt deaktiváltam. Többek között két Facebook fiókot, egy Facebook oldalt, két twitteres vackot. Jelenleg csak egy twitteres genyó maradt meg. A többit lényegében kinyirtam.

Most jobban érzem magam.

Van egy „titkos” Facebook accountom, de az tiszta. Mint a patyolat.

Jó lenne, ha mások is inkább a napló mivolta miatt irnának blogot. Akkor nem lenne ennyi szarakodás. És nem bosszantana fel sok értelmes embert a blogversenyek miatti hercehurca.

Igazából tényleg nem értem, hogy lehet blogokat „versenyeztetni”. A blogok, főleg az én-blogok vagy komplex blogok a szerző belső érzésvilágának kivetülései. Magyarán a lelke mélye. Ha őszintén ir. Hogy lehet az ilyet összeméretni?

PS: felmerülhet a kérdés, hogy miért tartottam meg azt az egy twitter accountot. Mert hónapok óta figyelem a Google indexálási technikáját. És azt látom, hogy leginkább a twitteres vackokat szereti mostanában kidobni a találati listán. Magyarán csak SEO az egész részemről 😉

Azt meg sose tagadtam, hogy fontos számomra a weboldalam Google szerinti indexálása. Ennyi „örömem” hadd legyen már benne 😀