Életem legszörnyűbb álma. Vagy most irom le, hogy tanuljak belőle, vagy soha.

Most ébredtem. Az álom után sirtam. Nem sokáig. Mert körülbelül öt perc után megértettem, hogy nekem mit jelent ez az álom. Akkor abbahagytam a sirást.

Valami baja volt a bal lábamnak. Kórházban voltam. Tolókocsiban. Valami vérkeringési zavar? Elhalás? Nem tudom. Az orvos, akinek Barna volt a keresztneve – vajon miért -, azt mondta, hogy le kell vágni a bal lábam. Menthetetlen. Ha nem amputálják, meghalok. Tudtam, hogy bele kell egyeznem. Nincs más választásom. Élni akarok. Egyedül attól féltem, hogy a műtét fájni fog. Valamiért nem tudtak altatni. A kórház lepusztult volt. Szinte romos. Ültem ott egy tolókocsiban, vártam a műtétre. Adtak egy üveg bort, hogy igyam meg. Tettek bele valami gyógyszert is, hogy csillapitsa a majdani fájdalmamat. Megittam. Semmi hatását nem éreztem. Mondtam is az orvosnak. Azt mondta, hogy nem tud többet tenni. Ez van, el kell majd viselni. Nézegettem a lábamat. Olyan teljesen normálisnak tűnt. Kérdeztem, hogy mindenképp le kell vágni? Mondta, hogy igen. Magam is tudtam a választ, de próbálkoztam, hátha …

Aztán jött egy kedves műtősnő. Ő lesz ott a műtétnél. Mondta, hogy olyan rossz helyzetben vannak, hogy majd hétfőn neki kell korábban bejönni, hogy letakaritsa a véres műtőasztalt utánam, nincs még erre sem személyzet. Vártam a műtétet. Adtak a kezembe valami csomagot, amiben olyan dolgok voltak, amik majd a műtét után segitenek gyógyitani a gyulladást, a vérkeringési zavart. Fogtam a kezemben a csomagot, az ölemben.

Közben nézegettem körül. Nagyüzemben folytak a műtétek. Egy kocsin ott volt egy levágott láb. Láttam a vágási felülelét, a rózsaszin húst. Érdekes, nem volt véres. Olyan természetesen rózsaszines húsnak látszott. Aztán rájöttem, hogy már megvolt a műtét és az az én lábam. Nem is fájt. Mégiscsak hatott valamit az érzéstelenitő.

Nem tolókocsival toltak vissza a szobába, mert rengeteg lépcső volt. Tudtam, hogy azon fel kell mennem fél lábbal is. Volt ott korlát, abba kapaszkodtam. A megmaradt lábammal ugráltam fel a lépcsőn. Az az egyedüli családtagom, aki mellettem volt, karolt belém, hogy segitsen. Csak ő volt ott velem. Nem azért, mert a többiek magamra hagytak a bajban. Hanem nem is léteztek. Csak ő. Az anyám volt. Nem tudom, hány éves voltam. Talán annyi, mint valóban. De ő öreg volt, sovány és gyenge. Mégis segitett.

Ugráltam fel a lépcsőn. Közben örültem, hogy gyerekkoromban sokat ugráltam fél lábon, még nem felejtettem el, hogyan kell. Tudtam, hogy sokszor el fogok majd esni. De meg kell tanulnom, hogy álljak fel. Mert fel kell állnom. És meg kell tanulnom fél lábbal élni, menni, létezni. Meg kell tanulnom mankóval járni. Valamiért a műláb nem is volt a listában. Ott az az énekes, aki mankóval a hóna alatt énekel. Ő jutott az eszembe.

Fel jutottam a lépcső tetejére. A falnak támaszkodva ugráltam tovább a szobám felé. Fáradt voltam. Aludni akartam. Mert tudtam, hogy a pihenés után dolgom lesz. Meg kell tanulnom fél lábbal élni. És nem voltam elkeseredve. Mert azt éreztem, hogy még igy sem adom fel.

Számomra a tanulság.

Tegnap este itt rinyáltam némi szexuális kielégületlenség miatt. Meg magány miatt. És a valóságban is azt éreztem, hogy amilyen önző az ember, hiába tudja ésszel, hogy másnak sokkal nagyobb baja van, önmagának a saját baja a legnagyobb. Mert az fáj a legjobban.

Igen, ez igy van. Gyarló vagyok. De probléma és probléma között óriási különbségek lehetnek. Örüljek, hogy csak annyi bajom van, amennyi. Lehetne sokkal nagyobb is. Az álmomban volt is. Valamit megérthettem a problémák mértékéből. Örüljek, hogy csak annyi bajom van, ami. És ne haldokoljak már benne. Ne játszam el a hattyú halálát, mert az nem áll jól nekem. Önmagam szerint sem.

Miért pont az anyám volt ott? Aki öreg volt, sovány és gyenge. Más nem is létezett. Csak ő. Nem tudom. Mindegy, majd rájövök. De ha nem, akkor meg örülök, hogy álmomban olyan gyengén és öregen is mellettem volt, fogta a karom. Segitett. Évek óta nem álmodtam vele semmi pozitiv dolgot. Ez viszont az volt.

Biztos, hogy ma minden lépésnél eszembe fog jutni valami: nem olyan nagy semmi bajom sem. Hiszen megvan mind a két lábam. Az időváltozástól fáj. De minden valódi lépésnek örülni fogok.

La vita é bella.