A legfontosabb a döntés maga
Dönteni két dolog között nem könnyű.
Bármi tanácsot vagy akár véleményt adni erről a másik félnek még nehezebb. Főleg ha semmi konkrét információt nem lehet adni az alternatívákról.
Mit mondjak ilyenre? Istenem …
Kínomban elővettem a kártyát. Rá gondoltam, arra az emberre, aki gondban van. És húztam „helyette” két lapot a Nagy Arkánumból. Egyet-egyet mindkét alternatívára.
Az első a Nap. A második meg az Akasztott Ember. Mondjam? Ne mondjam? Nem olyannak ismerem, aki szereti az ilyen „hókuszpókuszokat”.
Ha már húztam, akkor mondom. Persze csak általánosságban. Mert nem ismerem az alapokat. De valamennyire ismerem őt.
a Nap egy nagyon pozitiv kártya
tele jóval, igéretekkel
de a nap el is vakithat
az Akasztott Ember meg jelenti az áldozatvállalást,
egy korábbi látásmód feladását,
az Akasztott Ember nem szenved. önként vállalja a dolgot
szimbolizál egy válsághelyzetet, ami a korábban megszokott életmód, dolgok feladására kényszeriti az embert
egy próba tulajdonképpen
és jelenthet átmenetet egy jobba
a Nap életörömet, derűlátást jelent
de szintén lezár egy életszakaszt
van benne némi újjászületés is
az Akasztott Embernél viszont majd a próba kiállása után jöhet egy új életszakasz, egy újjászületés
azaz bárhogy döntesz, meg fog változni az életed
nem fog megmaradni a régi
csak abban van szabadságod, hogy mit választasz. a változás igy is, úgy is elkerülhetetlennek látszik az életedben
azaz nagyon leegyszerűsítve:
vagy te döntesz, vagy hagyod, hogy az élet tegye meg helyetted
persze ez csak egy „játék”. nem kell véresen komolyan venni
a legfontosabb döntésed maga a döntés
hogy megteszed-e, vagy sem
megvagy még vagy itt hagytál a *csába : )
Persze ebben a kártyáknak csak segítő szerepe volt. Biztatott engem is a gondolkodásra. Mert tudom, hogy milyen nehéz néha dönteni. Én se nagyon szeretem csinálni. De nem bazírozhatok mindig arra, hogy élet úgy alakítsa a dolgaim, hogy a kecske is jóllakjék, de a káposzta is megmaradjon …
Magát a döntést a legnehezebb megcsinálni. A következményeit sokkal könnyebb viselni, bárhogy is döntök.
A döntés a legnehezebb …
Hú, de nehéz volt egy olyan Hanged Man képet keresni, ami az ő személyiségéhez a legjobban illik.
Szerintem : )
(A kép a Mariano Leonardi pakliból való. Modern, hozzáillő, számítógépes grafikával készült már. Egy erőtől és izomtól duzzadó fiatalember, aki karba tett kézzel úgy lóg arról a fáról, hogy az egész alak ezt sugallja: „Mi ez nekem … Kemény csávó vagyok én, a rohadt életbe …” )