A mag. Kicsiny zöld erő, melyből majd a nagy növény sarjad.

Mesék. Múltból, jövőből, néha kissé korhűtlen fikciók. De mint minden mesében, ezekben is ott van elrejtve valahol a valóság, az igazság magja. Reggel töprengett, hogy az újabb mesét mikor olvassa el. A kóválygó félkábulatban? Vagy majd később? Nem, most akarja. Kávé, cigi. Majd olvasás … És hirtelen ott látja benne a kicsiny magot, zöld, két körömnyi, vaskos sziklevéllel, akkor egy kósza könnycsepp, egy mozdulattal letörölhető. Ritka örömkönny. És örül, hogy nem várt délutánig.

Van, mikor nem kell várni.

Viszont vannak dolgok, mikre megéri várni. Akár évtizedig is.

Napközben azon gondolkodik, hogy vajon milyen növény, milyen virág lesz abból a kicsinyke magból. Közben lelke valahol a reggeli mesében járhat. Mert ölében mintha férfikezek matatnának.

– Na végre, már jobban nézel ki. Az utolsó két napban olyan voltál, mint egy beteg.
– Semmi különös. Csak fáradt voltam -mosoly
– Akkor most kialudtad magad.
– Úgy is mondhatjuk -mosoly