Nincs jókedvem. Nem baj. Úgyis ma és holnap van az a két nap, amikor le szoktam zárni magamban az évemet, átgondolom, mit tettem, mit nem. Azon nem agyalok, hogy mit kellett volna másképp. Mert én vagyok én, olyan, amilyen, úgysem tettem volna máshogy.

Leginkább a miértek érdekelnek. A hogyanok. És az, hogy a jövőben tudok-e valamit másként. Képes leszek-e rá. Mi kell hozzá, hogy képes legyek.

Nincs értelme semmi évzáró önostorozásnak, sem fogadkozásnak. Egyik sem vezet semmire. Az önostorozás csak felemészti az energiát, a fogadkozás meg másra sem jó, hogy aztán mégse úgy tegyek, ahogy fogadtam.

A miértek. Számomra csak ez használhat.
Ha használ.

Amúgy meg épp magasról teszek a szilveszterre.
Aki erre jár, annak boldog újévet. De ez is csak egy sablonos közhely most részemről.

Az ilyen nagymérvű, keserű cinizmus nem szokott nálam sokáig tartani.
Még az a szerencsém …