A nő engedelmesen kicsorgatja a száján a mézet, ami lassan elindul lefelé a két melle között
Halu születése …
2011.04.28
Rebecca!
A peep-show fantázia nagyon erotikus! Ebből például lehetne egy olyan szerepjátékot kialakítani, amiben valaki kényszerít, hogy egy számodra láthatatlan közönség kívánságait teljesítsd, akik néznek, esetleg értékelik, amit csinálsz. (Egyfajta jelentősen kiterjesztett masztizás a dom előtt játék.)
A félig felöltözött helyzet valójában megalázóbb a teljes meztelenségnél. Ezért is olyan izgalmas. Lehet fegyelmezéssel kombinálni (a feladat koncentrációt igényel és a dom közben ki-kizökkent, ha pedig hibázol, akkor büntet; vagy az ablak előtt állva tehát kívülről nem látják, hogy alul meztelen vagy kell izgatásokat fegyelmezetten elviselni), vagy megalázással (például a diáklány egy utolsó lehetőséget kap a tanártól, de minden hibánál le kell vetnie egy ruhadarabot alulról kezdve és a tanár, miközben a diák felel, megjegyzéseket tesz rá).
Majd meglátod, hogy a fegyelmezés és a korlátozás mennyire jönnek be. Most én is úgy gondolom, hogy mindkettő való Neked. A fegyelmezés a trükkösebb. Ha a sub túlságosan meg akar felelni az sem jó, de ha nem veszi komolyan az feladatot, az sem. Viszont, a kellő egyensúly esetén ez az egyik legizgalmasabb játék; különösen, ha a megalázásra is fogékony a sub.
Evvel együtt, a csipeszeket szereted, ami azt jelenti, hogy a kisebb, de állandó fájdalmat is tudod élvezni. (Igen, lehet erre használni az élvezet szót, akkor is, ha nem magát a fájdalmat élvezed, hanem azt, amit hozzáad a játékhoz. Ahogyan korábban írtad, az igazi élvezet az agyban zajlódik.) A tartósabb fájdalmakat is azonban el kell választani a kényelmetlenségektől, mint például ha a kötözés miatt elzsibbad valamilyen testrész. Az semmiképpen sem jó olyankor mindenképpen szólni kell.
Összességében a pillanatnyi, de intenzívebb fájdalmak sokkal több játék-lehetőséget adnak. Mivel eddig kevés eszközzel játszottál, a felsorolt fájdalmak, a csipeszek kivételével, mind a dom kezétől származnak. Ennek vannak nagy előnyei (a közvetlenség érzése, gyakorlat nélkül finomabb kontrol), de vannak típusok, amiket így nem lehet előállítani (pl. a korbács és a paskolók másfajta érzést adnak; elektromos ingerléshez, forró viasz cseppekhez nyilván eszköz kell; de, ha a háztartásban előforduló eszközökre gondolunk, akkor akár a leukoplaszt hirtelen lehúzása is ide tartozik). Érdemes kísérletezni persze, a megfelelő helyzetekben és nem halmozva mert minden sub talál magának olyanokat, amik valamiért különösen erotikus érzéseket keltenek benne.
A fegyelmezés/korlátozás-fájdalom eszköztárában még egy nagyobb csoport van: amikor a sub a mozgásával okoz magának fájdalmat (angol szóval predicament, aminek nem tudok igazán jó magyar megfelelőjét a SZTAKI szótár nehéz/kínos helyzetet ír rá). Pl. a sub szeméremajkaira vagy a mellbimbóira tett csipeszek egy zsinórral a lábához vagy valami külső tárgyhoz vannak kötve, ami erősen korlátozza a mozgást, ha el akarja kerülni a fájdalmat. Akit a fegyelmezés/korlátozás nagyon felizgat, annak ez egy igen izgalmas helyzet.
Most fordítunk az eddigieken és én vázolok fel egy fantázia helyzetet. Te pedig, majd írd meg, hogy mit érzel benne, azonosulni tudsz-e a nővel, mit él át, mi izgatja fel, stb. (Szándékosan nem írtam bele, hogy mit érez a nő. Ezt majd írd meg Te. Sőt, nevet sem adtam neki. Ha van kedved, adj neki Te.)
Egy nő nagyon megszorul anyagilag. Sürgősen szüksége van pénzre, mert lejár egy fontos kölcsöne. Mivel nem tud mást kitalálni, bejelentkezik egy modellügynökséghez, akik művészeknek közvetítenek ki modelleket. Az utolsó nap a kölcsön lejárata előtt végre kiközvetítik valakinek. Elmegy a megadott címre. A művész ajtót nyit, és mindjárt elkezdi szidni a modellügynökséget: Ő egy vékony lapos mellű nőt kért és tessék, itt van helyette egy dundi, telt keblű. El akarja küldeni a nőt, de az kérleli, hogy adja meg neki a lehetőséget. A művész végül enged, de figyelmezteti a nőt, hogy mindig pontosan tartsa be, amit mond, mert ha nem, akkor elküldi. Bevezeti a műterembe és utasítja, hogy vetkőzzön le. A nő ott áll meztelenül a műterem közepén. A művész méregeti, közben pedig morgolódik. Olyanokat mond, mint, hogy mit fog ő kezdeni ezekkel a nagy csöcsökkel vagy hogy hogyan fog majd kinézni ez a dundi Vénusz domb. Aztán arra utasítja a nőt, hogy mutassa meg a pináját, meg tárja szét a fenekét. Közben nem mutat szexuális érdeklődést a nő iránt. Teljesen tárgyilagosan nézegeti. A nő nem érti, hogy ez mire kell. Nem arról volt szó, hogy pornóban fog szerepelni. Ekkor derül ki számára, hogy a művész nem lefesteni fogja, hanem egy installációt akar készíteni élő modellel; a címe Női esendőség. Ebben különböző pózokba fogja beállítani és lefényképezni, sőt, filmezni is.
Ezt az egyet a nő semmiképpen sem akarja vállalni. Az arcát nem akarja, hogy szerepeljen a fényképeken. Kérleli a művészt, hogy bármit megtesz, csak az arca ne szerepeljen a képeken. Végül a művész beleegyezik, de világosan megmondja, hogy ez az utolsó dolog, amiben enged: ad a nőnek egy maszkot. Innentől viszont teljes engedelmességet követel, vagy már mehet is a nő. Mindjárt közli is, hogy a nő fanszőrzetét le fogja borotválni. A nő most már nem mer ellenkezni. A művész lefekteti egy asztalra, megparancsolja, hogy tegye szét a lábait, és hogy legyen végig mozdulatlan, nehogy megvágja a borotvával. Először borotva habbal bepemzlizi a nő szeméremdombját, nagyajkait, majd nekilát akkurátusan megborotválni. Közben többször az ujjaival hozzáér a csiklójához, a kisajkakhoz, időnként megszorítja a nagyajkakat, sőt a nő fenekébe is belenyúl az ujjával, hogy a fenéklyuk körül is simára borotválja. Az ujjait a szeméremajkakon húzogatva ellenőrzi a simaságot és ahol kell, többször is újra habot tesz, és borotvál. Amikor pedig már elégedett a borotválással, akkor széthúzza a nő szeméremajkakat és nézelődik. Közben olyanokat mondogat magában, hogy ide majd kell egy kis vákuum, mert ez a csikló túl kicsi, vagy hogy a kisajkakat majd szépen rá kell hajtani a nagyokra, hogy jól mutassanak, … Végül, alaposan bekeni a nő szeméremtestét valamilyen nyugtató krémmel (nehogy nekem ficeregj, itt), majd pedig egy kis masszázsolajjal (na, így majd szépen csillogsz). Aztán a műterem közepére parancsolja a nőt.
Az első installáció nagyon egyszerű: A nőnek hátul összekulcsolt kézzel közepes terpeszben kell állnia, a szájába mézet önt a művész, de azt nem szabad lenyelnie, hanem lassan kicsorgatnia a szája sarkán a melleire. A művész nézegeti, de elégedetlen. Azoknak a melleknek felfelé kell állniuk, pedig most még nem akarok kötelet látni rajtuk. Mondtam én, hogy a nagy csöcsökkel csak a baj van. Na jó, talán egy kis átlátszó zsinórral még érdekes is lesz. Addig csorgasd a mézet a hasadra. Legalább a Vénusz-dombodon is látunk majd egy kicsit belőle. Majd adok újat. A nő engedelmesen kicsorgatja a száján a mézet, ami lassan elindul lefelé a két melle között a hasán, majd tovább középen a combjai felé. A kezével ösztönösen le akarja törülni, de a művész ráver a fenekére: Azt mondtam, hogy mozdulatlanul állsz! A kezeidet hátul összekulcsolod, és nem mozdulsz, amíg nem mondom! Közben elkezdi a nő mellbimbóit morzsolgatni. A nő felszisszen, és a kezeit megint előre vinné, de a művész elkapja hátul és így tartja, majd, ezúttal jó csattanósat ver a fenekére. Azt mondtam, hogy mozdulatlanul állsz. Ha pedig ezt mondtam, akkor pontosan ezt akarom Tőled, nem azt, hogy hadonássz a kezeiddel. – Na tessék, ezek a mellbimbók nem állnak fel eléggé! Maradj ahol vagy, hozok egy kis jeget. Miután a jeget behozta, elkezdi vele simogatni a nő mellbimbóit. Amikor már jól megmerevedtek, akkor mindkettőre egy-egy vékony zsinórt köt, amit a nő feje felett lévő kampókhoz erősít úgy, hogy a mellek szép íves lejtőt képeznek, aminek a csúcsán vannak a felfelé meredő bimbók. Ezután egy rúd végére erősített dildót beolajoz és elhelyez úgy a nő háta mögött úgy, hogy a dildó vége a nő hüvelyébe hatol, srégen, hátulról előre. A nő erre ismét megmozdul, a művész pedig ezúttal a pinájára csap alulról és csak annyit mond: Nem! Majd a kezével alaposan szétkeni a mézet a nő csiklóján, sőt még több mézet nyom egy tubusból a nő hüvelyébe, ami lassan csorog ki belőle. Ezután a nő szájába is nyom a mézből és azt mondja, ha szólók, akkor kezd kicsorgatni először a baloldalon. Ezután elmegy a kamera mögé, állítgat rajta, majd szól: Bal oldalt, kezdheted. A kamera csattog. Aztán, amikor elfogyott a méz megint tölt a nő szájába és azt mondja neki: Most meg a jobb oldalon. Újabb felvételek után végül harmadszor is mézet tölt a nő szájába és arra utasítja, hogy ezúttal csücsörítve, elől csorgassa ki a mézet. Aztán egy videó kamerát tesz a fényképezőgép mellé és elkezdi a felvételt. Lassan csorgasd, szépen, lassan, egyenletesen! Majd a művész megnyom egy gombot és a dildó a nő hüvelyében rezegni kezd.
No, eddig írtam meg. A helyzet azt hiszem, hogy kialakult. Persze, még sok további installáció jöhet. Viszont ennyi elég ahhoz, hogy ráérezz, mire gondoltam.
Izgalommal és örömmel gondolok arra, hogy hamarosan beszélünk. A skype-os nick-em …… Ha legközelebb belépsz, akkor keress rá és vegyél fel ismerősnek (kérd, hogy én is vegyelek fel Téged). Amikor majd lesz már head-seted, akkor majd megbeszélünk egy éjszakai beszélgetés-randevút.
Szép éjszakát és reggelt