A porcelánbaba álma
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki egyszer talált egy porcelánbabát. Nem boltban, nem karácsonyfa alatt, nem valami úriszoba polcán, hanem egy szemétdomb tövében.
Régi baba volt már, ruhája rongyos, arcán a régi mosoly festése megkopott, karja kicsavarva. Valaki egyszer mostohán bánhatott vele, egy rossz gyerek … aztán, miután valahavolt szépségét elvesztette, szemétre dobta.
A mesebeli kisfiú kivette onnan. Próbálta lesimogatni a rongyos ruha gyűrődéseit, haját kifésülgette, karjába vette, dédelgette. És a szemétben talált baba végre megpihent.
Álmában asszony volt, valódi, hús és vér. Egy ágyon feküdtek a férfival, ruhája a dereka fölé gyűrődve, öle meztelen, combját kitárta a férfi kezének … Érezte a nedvességet, a gyönyört, minden szépséget, mit férfi adhat egy nőnek. Arcán a kopott porcelánmosoly színesre változott. Csak a kicsavart karja, amit az a rossz gyerek … az sajogott még kicsit.
* * *
Az asszony félálomban még bújt volna a férfi ölelésébe. De valami nem jó … a szeretkezés utáni meleg és mély alvásban, – azt álmodta, hogy porcelánbaba, micsoda buta álom … -, elfeküdte a bal kezét.
(varnyu – 2013.02.24.)