Kézenfogva a Sárgaköves Utakon

Még ilyen kérdés? Hogy lehet ezt megválaszolni? Írjon valamit a barátjáról, kiféle, miféle. Hogy lehet meghúzni egy egészséges határvonalat a három szó és egy kisregény között? Nehezen.

Közel két éve egy-egy veszteség szomorúsága összesodorta őket. Persze veszteség és veszteség között nagyon nagy különbség lehet. Némely veszteség még át is értékelődhet egy idő után. Beszélgetni kezdtek a semmiben. A mosolygó smileyk országában, Óz, a nagy varázsló földjén. Lám, még az a zene sem véletlen. Israel Kamakawiwo’ole – Somewere over the Rainbow.

Az asszony a sötétben tapogatózott akkor. Nem tudta, merre jár. Nem tudta, milyen úton. De a veszteségek valahogy párhuzamossá tették útjaikat. És a beszélgetések során egyre világosabb lett. Az útnak neve lett. Nagybetűs Úttá vált. Persze göröngyös sokszor. Akár a Sárgaköves Útnak is lehetne nevezni. Mindenki egyedül járja a magáét. A párhuzamosság ellenére is. Mert az Út mindenkinek más.

Vajon hogy lehet ezt mind elmondani, hogy megtartsa az egészséges mértéket a három szó és a kisregény között? Hogy a mese se komor, se érzelgős ne legyen? Leginkább realistán.

én: Még nem vagy a kedvence? Majd leszel.
T: Nem néztem még.
én: Száznál veszek pezsgőt.