Az a kisfiús báj… vajon hová lett az idők során arról az arcról… valószínűleg felfalta az idő, mint mindent a Langolierekben.

Vajon az enyémről hová lett… ugyanoda…

Nem, nincs halál. A soha nem létező benne volt mindenben, fűben, fában, napsugárban, szellőben. De önmagában soha nem létezett. Képzelet szülte egész volt csak, a részek nem létező összessége.

Én teremtettem…
De nem más, mint halott szépség szomorú szerelme.

Szegény-szép baba … hát most már örökre együtt vannak…