reflexió a szabadságmániára

sok évig nem tudtam, hogy mi vezetett engem a BDSM-hez. rengeteget gondolkoztam rajta. évekig hiábavalóan. bár a gyerekkori álomvilágomban megtalálhattam volna, de ott sose kerestem. mindig csak a valóságot, a múlt tényeit vettem figyelembe.

és abból is egyet nagyon rosszul értékeltem. a lényegét figyelmen kívül hagytam. teljesen biztos, hogy ennek is megvolt az oka. de olyan mélyre dugtam, ahol már nem éreztem, hogy fáj, azt sem éreztem, hogy létezik.

évekig ültem esténként a gép előtt, olvasgattam a BDSM-ről, a vágyakról, a lélekről. fülemen a fejhallgatóval. volt, mikor autohipnózisba is kerültem. sok ilyen estét, éjszakát megéltem.

nem volt hiába. mert rájöttem.

és aztán találtam valakit, aki képes volt rá, hogy ezt az egy vágyamat kielégítse. maximálisan. és sok év hiányát egy év alatt bepótolja. ez volt a második felnövésem.

aki felnőtt, az már szabad. szerencsére én is az lettem. a szub vágyak igazából a semmibe hullottak alá. már nem hajtanak sehova. legfeljebb időnként játék szinten lehet szó róluk, komolyan nem.

ez a megszerzett szabadságom tette lehetővé, hogy az legyek, aki mindig is voltam, egy domináns. aki már képes másokat dominálni mindenki örömére.

már tudom, hogy a szabadság mekkora érték. és ha valaki néha a kettőnk kedvéért lemond egy részéről, azt nagyon megbecsülöm. és hálás vagyok érte.

soha nem akarom már elvenni senki teljes szabadságát, csak azt és azt is átmenetileg, amit nekem ad belőle. számomra ugyanolyan érték az ő szabadsága, mint az enyém.