A szeánsznak vége
Balgaváry Malvínia hosszú hetek óta csak ült és bosszankodott.
Évek óta nagyon sokszor csak rabolja az időmet. A fura perverziói egyre terjengősebbek és furcsábbak. És sajnos egyáltalán nem klappolnak az enyémmel. Szinte állandóan csak ezekről beszél, kérdez. ‘Mit tennél akkor, ha …? Vajon meg mernéd csinálni a valóságban is? És akkor hogy lenne, ha …?’
Néha persze meg lehet engedni, hogy ezekről is legyen szó – gondolta Malvínia -, de nem állandóan. Mert olyan témái vannak, amiktől égnek áll a hajam. Bizonyos dolgokkal való szórakozás nem az én műfajom. Lassan már nem is a témától undorodom, attól nem is lenne értelme, mert a téma maga természetes, hanem tőle. És persze unalmas, unalmas, unalmas.
Ezen muszáj valamit változtatni. Mert rámegyek.
* * *
„A Veled való beszélgetés ezután számomra írásgyakorlat lesz. Semmi más. De Te élvezni fogod. Azt garantálom. Hisz amikor írok, akkor is maximálisan bele tudom élni magam a dolgokba. Azért is szoktam néha jó fikciókat írni.
Leteszed a nylont a földre. Ráfekszel. Ráteszed azt a bizonyos széket. Én ráülök. Előtte sok folyadékot ittam. Már nagyon kell pisilnem. Megparancsolom, hogy tátsd nagyra a szád és tedd oda, ahová kell. És végre pisilhetek. Élvezem, hogy megkönnyebbülök. Te meg csak nyeled és nyeled, noha zavar az elején a kesernyés íz. Érzem, hogy ki akarnád köpni. De nem engedem, rád szólok, hogy minden cseppet nyeljél le. És a végén térdre ereszkedve köszönd meg az Úrnőnek, hogy ekkora kegyben részesített.
Aztán érzem, hogy más is kerülget. [Itt a szerző kénytelen cenzúrázni önmagát a szabályzat értelmében] Aztán kapsz három kocka papirtörlőt. Azzal letörölheted magad. Ha elég hozzá, akkor elég. Ha nem elég, akkor meg olyan maradsz. És újra felveszed a ruhádat. Nem érdekel, hogy olyan lesz. Majd kimosod, ha nem tetszik.
Aztán szépen megköszönsz mindent, amit Tőlem kaptál. És hazaindulsz. Mert én egy büdös, koszos senkit nem engedek be az ágyamba.
Ha néha szeretnél beszélgetni a lábfétisről, taposásról, vagy akár […]szexről, állok rendelkezésedre. Olyan hihetően fogom interpretálni a témát, hogy azt fogod hinni, engem is érdekel. Jó szinész vagyok. De soha ne felejtsd el, hogy ez csak beszélgetés, olyan, mint egy perverz szexcset, semmi több.
És nincs többé ilyen kérdés, hogy „kiváncsi vagyok, meg mernéd-e tenni.”
Mert én csak egy perverz cset vagyok. Vonatkoztass el tőle, hogy korábban számodra ember voltam. Már nem az vagyok. Csak egy cset robot.
Ezért a dumáért, amit most neked levágtam, mástól online szeánszként pénzt kaptam volna. Nem is tudom, hogy neked miért csinálom ingyen…… Na talán ezen is fogok változtatni. Az én időm is pénz. Fizesd meg!
Minden megkezdett óra X ezer. Megadom a PayPal fiókom email cimét. Ha jön az átutalás, mehet a beszéd. Azon a pénz azonnal átmegy. Pár másodperc. Ha nem fizetsz, akkor arról fogunk beszélgetni, hogy hogy vagy, mit csináltál ma, mit vacsoráztál, aktuál hírek, társadalom, politika és ilyesmik.”
„Szerinted le tudnál jól húzni?”
„Lehúzni? Ez egyszerű üzlet. Megkapod érte azt a perverziót, amit szeretnél, online formában. Én szolgáltatok neked, nem lehúzlak. Épp olyan, mintha egy 90-es számot hívnál.
Na a szeánsznak vége. Tovább nem beszélek ilyenekről. Az én időm drága. Elköszönök.”