A Boszorkány lakhelye mellett volt egy másik erdő is. Hallotta már régen, hogy ott él egy gyógyító. Egyszer úgy gondolta, hogy megnézi magának, megismerkedik vele, hiszen szegről-végről kollégák.

Felvette a kopott kendőt és megkereste a gyógyító házát. Azt várta, hogy majd sorban állnak a gyógyulni vágyók. De néma csend fogadta az erdei ház körül. Leült egy farönkre és várt. De sehol senki. Végül arra repült egy bagoly, tőle kérdezte meg, hogy mi is van itt. Miért van ilyen néma csend.

– Ó, Boszi, a gyógyítót már régen megunta az erdő népe – kuncogott a bagoly. – Mindenkit meg akart gyógyitani, mindenkinél annyi betegséget talált, olyan súlyosakat, hogy rövidesen elíjesztette magától az erdő lakóit. Még a postás harkályt is kezelni akarta, pedig az csak azért kopogott be hozzá, mert levelet hozott, de meg akarta róla győzni, hogy a harkály kényszeres kopogó és már kezdte is volna a kezelést, ha a harkály nem hagyja ott a fenébe.

Ennyi elég is volt a Boszorkánynak. Sietve hazaindult, mert tudta, hogy mire a kunyhójához ér, már sorba fognak állni a kliensek.

Ja kérem, a Boszorkány egészséget igért és adott mindenkinek. Nem betegséget.