még mindig kell néznem
még mindig van benne új
még mindig kell gondolkoznom dolgokon
nem hibáztatni másokat, de rájönni sok mindenre. és hagyni, hogy a felismerések erősödjenek bennem. és tudjak velük dolgozni

a mai filmből például a hiányzó ölelések hagyott bennem épp nyomot. egy gyereket nem lehet hibáztatni azért, hogy valamit ez evéssel pótol. még túl kicsi ehhez

én már nem tudom megmondani nekik, amit kellene, hisz elmentek régen. csak le tudom ide írni

a szülei autóval vitték bevásárolni. a kocsi hátó részébe a padlóra be volt téve egy pléd, arra feküdt rá. ha azt fekvésnek lehet nevezni.
és amikor erről mesélt, sírt és azt mondta, hogy úgy érzi ott magát, mint egy állat. minden emberi méltóságtól megfosztva

ha egy gyerek pici korában nagyon sok figyelmet kap a szülőktől, mert tartósan beteg …
ha a gyerek aztán már panaszmentessé válik, érthető, hogy a szülők vissza szeretnének állni egy normál törődési szintre … és milyen jogos ez az igényük
de az a kis huncut gyerek már megszokta a fokozott figyelmet. és kezd neki hiányozni.
és kezdi pótolni valamivel …
az evéssel

a kurva életbe

pedig a szülők nem akarnak mást, mint egy normális szülő-gyerek kapcsolatba visszatérni
senki nem hibás.
mert a szülők megadtak a beteg gyereknek mindent pluszot, amire szüksége volt
a javulással párhuzamosan már nincs szüksége olyan kiemelt figyelemre. miért adnák meg neki? van elég dolguk. és normálisan törődnek a gyerekkel aztán is

a kurva életbe

nincs mit megmondanom anyáméknak. legfeljebb azt, hogy mindent köszönök
nincs miért kárhoztatnom a kicsikori önmagamat sem
senki nem hibás

de végre látnom kell a dinamikát …

soha nem véletlen, amikor érzelmileg ennyire involválódok egy-egy résznél
az sem véletlen, amikor forr bennem az indulat
nekem ugyan nem volt húgom
de felnőtt koromban nem ártott volna néha valaki, aki az orrom alá dörgöli, hogy aranyom, te már felnőtt vagy, úgy is kéne élned ….

jó az a teráp, aki Karinával beszélget … de még milyen jó. nekem is mondta a dolgokat …

most épp azt kérdezte tőle, hogy milyen a kapcsolata a sisterrel. mondta, hogy nem túl jó, mert a sister neheztel rá. erre azt tanácsolta neki, hogy próbáljon meg már rekonnektálni a sisterrel, mert azért az ő neheztelésének is van alapja …

most az a tét, hogy elhiggye, tolókocsi nélkül is képes közlekedni. azaz meg kell próbálnia járnia

Karina leült a szülőkkel beszélni. és elmondta nekik, hogy tudja, milyen sok támogatást kapott tőlük élete során. és nagyon hálás érte ..
csak ennyi kellett. mert a következő kontrollnál már az apja láthatóan nagyon örült a lányával együtt a sikernek, az anyja is, majd az apja könnyekkel a szemében köszönte meg a doki segítségét. és egyik szülő sem úgy ült ott végre, mint akik citromba haraptak. hanem valódi öröm volt az arcukon

a doki meg is jegyezte utána a kamerának, hogy nagyon örül, mert látja, hogy a család végre közelebb került egymáshoz. és az etetés helyét átvette a valódi, normális érzelmi támogatás a szülők részéről

a teráp jó volt. a film meg tanulságos
hú, de megfordultak az érzéseim a végére
ez a rész jól pofán vágott