Talált egy apróhirdetést. Régóta fantáziált már ilyenről … megállni valahol, akár egy kapualjban, nekitámaszkodni a falnak és várni. Mert úgy lenne izgató, ha ő várná a férfit. Hisz most nem más, mint egy tárgy.

Nem is ő kell, csak a szája. Talán a keze is?

Felhívta. Semleges hang, rövid, célratörő mondatok. Csak a hely meg az idő. Még név sem kell. Egy tárgynak nincs neve.

Nem volt semmi kikötés. Se ruha, se cipő, se smink. Mégis kurvásan öltözött. Vagy mondja kacérnak? Mégiscsak szebben hangzik. Ráadta a selymes harisnyát, csábos harisnyatartót – bugyit nem … egy ringyó nem hord olyat -, a kivágott blúzt, feszes szoknyát, melyből elősejlett a csípő tenyérbe illő vonulata a Remény.

Hogy talán majd mégsem csak ennyi lesz.

Időre érkezett. Hátát megtámasztotta a falnak a kapualj hűvösében. Öt perc, ennyit kell várnia. (Mi lesz, ha mégsem ő jön … mi lesz, ha valaki tényleg kurvának nézi … elkapja és megerőszakolja … vagy még rosszabbat is tehet … Megint a Remény …)

Öt perc. A másodperc ritmusára dobogott a szive, egyre hangosabban, már a torkában érezte, már szinte kellemetlen volt … Közben számolta a másodperceket. Háromszáz … háromszázegy … háromszázkettő …

Léptek, majd egy kérdés és egy válasz. Amiben megegyeztek.

„Csináld!”

Most a férfi támaszkodott a falnak. Lehajolt, majd inkább letérdelt. Hallotta a drága harisnya roppanását. Szája, mint egy gép. Föl-le, be-ki, csináld, te szopógép, nyeljed mélyebben, a torkodra.

Pár perc és jött az élvezet, a férfi teste megrándult, torkába forró láva ömlött.

A férfi megigazította a ruháját és elment. A nő-kurva-prosti-szub? fejét félrefordítva nézett utána … mintha látott volna bármit is a sötétben …

… és a száján lassan kicsordult a vadidegenség bája.