Mitől függ, hogy egy gyerek az azonnali, kis jutalmat választja, vagy a később elérhető nagyobbat?

A klasszikus stanfordi kísérlet, Walter Mischel Pillecukortesztje a személyiségbeli eltérésben kereste a magyarázatot.

Celeste Kidd, az amerikai Rochesteri Egyetem pszichológusa és kollégái módosított feltételekkel megismételték a kísérletet, és más eredményre jutottak.

A Cognition című tudományos lapban publikált vizsgálatukban három-öt éves gyerekek dönthettek arról, hogy azonnal megesznek egy pillecukrot, vagy várnak, és kaphatnak kettőt.

A fogós kérdés előtt azonban sajátos helyzetbe kerültek.

Csalódás vagy megerősítés érte őket, amikor a kísérletvezető rövid időre új ceruzák ígéretével hagyta őket magukra, majd vagy visszatért az ígért ceruzákkal (ez volt a megbízható kísérleti feltétel), vagy nem (a megbízhatatlan feltétel).

A pillecukros kihívás teljesítésére megdöbbentő hatással volt ez a kis előfeszítés.

A megbízható feltételben részt vevők átlagosan 12 percig tartottak ki a nagyobb jutalom reményében.

Azok viszont, akik korábban csalódást éltek át, átlagosan három percet szántak a várakozásra, majd inkább az azonnali vágybeteljesítés mellett döntöttek, és megették a cukrot.

Jól láthatóan racionális érvek is meghúzódnak a háttérben, amikor a gyerek dönt az édesség sorsáról.

Ha az ígéretek bizonytalanságáról van élményünk, az a józan döntés, ha az azonnali, biztos jutalom mellett döntünk.”