„Dona Zoila […] huszonnégy éves korban árvaságra jutott, hosszas tépelődés után összeszedte a bátorságát, és fölkereste azt a házasságközvetitő irodát, amely összehozta a férfival, aki később a gazdája lett.
[…]
Csak a gyöngéjére, a torkosságra vonatkozó tiltásokban volt képtelen engedelmeskedni a ház urának.
[…]
Azonban dona Zolia sohasem kisérelte meg, hogy ennek a szenvedélyének alattomosan hódoljon.
[…]
Amikor a vágy erősebbnk bizonyult az engedelmességnél, az asszony behabzsolta a hagymás bélszint, a fűszeres korvinhalat vagy a tejszinhabos almás lepényt ott a férje szeme előtt, pipacsvörösen, előre beletörődve a kijáró büntetésbe. Sohasem tiltakozott a megtorlás ellen. Ha don Federico (egy flekken vagy egy tábla csokoládé miatt) három napra felfüggesztette a beszédhez való jogát, ő maga peckelte föl a száját, hogy még álmában se vétkezhessen, és ha a büntetés húsz fenékre verés volt, engedelmesen oldotta meg a szoknyáját és készitette elő a gyógyirt.”

Mario Vargas Llosa
Julia néni és a tollnok
(részlet)

Forditotta Huszágh Nándor
Európa Könyvkiadó Budapest 1983

Nagyon tetszett ez a részlet. A fene se gondolta volna, hogy még ilyen dolgok is lesznek ebben az élvezetes könyvben -mosoly

De úgy tűnik, hogy Rózsának még jobban tetszett. Aktivizálta is magát rögtön a hibernációs üzemmódból -lol