Agressziv ragozás
Én agressziv, te agressziv, neki meg a jó kurva nénikéjét? -lol Többesszámban nem ragozom tovább.
Születésünk percétől bennünk van az agresszió. Ha nem végeznének gátmetszést szüléskor, bizony az a csöppnyi gyerekfej szakitana ott lenn mindent szét … Pedig pici, gyenge, a kutacsok még benyomhatóak. Aztán éhes, szomjas, nedves a pelenkája, unja magát, jön a foga … mindezt egyre agresszivabb sirással jelzi. És az anya is lehet egyre agresszivabb, főleg, ha már evett, tiszta a pelus, meg volt dajkálva, épp a foga se jön, a hasa sem fáj, de mégis sir. Istenem, mit nem vettem észre? Mit csinálok rosszul? Biztos valami baja van … Nem birom már ezt a sirást, tehetetlen vagyok, nem tudom, hogy segitsek neki … A kurva életbe, nem birom hallgatni, álmos vagyok, nekem is aludni kellene már … Minek kellett ez nekem? Kellett ez nekem?
Én bevallom, hogy azzal a falatnyi élettel szemben, amit Isten nekem ajándékba adott, bizony néha gyilkos indulataim voltak. Te bevallod? Ő bevallja? -mosoly
Imádom a gyerekemet. De bizony néha még őt is meg tudnám fojtani egy kanál vizben. Annyira fel tud bosszantani. Viszont nem tagadom el sem magam elől, sem előle az indulataimat. Azaz az agressziómat. Most már ott és akkor azt mondom, hogy gyere, ülj le gyerek, és beszéljük meg. Mert látom, hogy már nálad is pirosban van a pumpa mutatója. Mint ahogy nálam is. Viszont szeretjük egymást. Na akkor tegyünk tiszta pelust az egymás közötti érzéseinkre, mossuk le a képzelebeli popsiról a köztünk felhorgadt agresszió székletét.
És ez tényleg csak egy példa az ezerből. Elvetted a kisautóm? Akkor üvöltök. Vagy megmondalak anyukámnak. Vagy a te anyukádnak. Vagy visszaveszem és mérgemben még fejbe is váglak vele utána.
Kivel beszéltél telefonon? Biztos új pasid van, te riherongy! Egész nap csak gürizek, hogy mindenünk meglegyen. Ez a hála? – Miért jöttél később haza? Biztos, hogy valami kurvát találtál magadnak. Hazajöttem melóból, már ott is agyondolgoztam magam, aztán nekiálltam főzni, hogy meleg vacsora legyen, kivasaltam, hogy tiszta inged legyen holnapra. Te meg kocsmába/haverokhoz/kurvázni jársz (a lista még folytatható… kinek-kinek repertoárja szerint). – Szó szót követ, repül a tányér, dobhatja már mindkét fél … Ez is agresszió.
Adj pénzt. Nincs, holnap be kell fizetni a gyereknek a pénzt az iskolába. Adj pénzt. Értsd már meg, hogy nincs. Nincs? Pofon repül, ököl csattan.
Megint részegen jöttél haza? – De anyukám, én csak két sört … – Két sört? Rohadt részeges állat, tönkre tetted az életemet, a fiatalságomat. – Repül a lábas, csattan a pofon, kés a hasban. Mentő szirénázik. Mi történt magával? Szalonnát ettem, véletlenül meglöktek, rosszul tartottam a kést. Miért van kiömölve az étel a padlóra? Megijedt a feleségem … kiejtette a kezéből a lábast. ÉN voltam az ügyetlen azzal a késsel. Anyukám, ne sirj, nem lesz semmi baj.
Ez BDSM? Nem, aranybogaraim, ez a való világ. Sajnos.
A BDSM-ben is van agresszió. Megkötözheted, betömheted a száját, ütheted pálcával, szijjal, korbáccsal. Forró viaszt csepegtethetsz rá, térden csúszhat előtted. És lehetsz férfi, lehetsz nő is. Mindkét nemben lehet igény a dominanciára, szadizmusra. Ez is lehet agresszió egy külsős számára. De aki egyenlőségjelet tesz az agresszió ilyetén két fajta megnyilvánulása között, annak melegen ajánlom, hogy próbálja ki mindkettőt, nyugodtan, szenvedő és „szenvedő” félként. (Az idézőjel nem véletlen.) Aztán majd utána beszéljük meg újra. Ha valaki jól csinálja, a BDSM-ben orgazmus és szavakkal ki nem fejezhető gyönyör lesz a jutalma. És nem betört orr, vagy hasi műtét a szétvágott belek miatt.
Na wazze … lehet, hogy mégis van különbség agresszió és agresszió között???
Na. Ez egy agressziv hozzászólás lett volna -lol És cimeztem volna több fórumozónak is, a gyepes fejűek közül válogatva. Mert bizony van ott pár …
Viselkedjünk.
Most jön a konszolidált: (amit cimeztem a kevés értelmes közül Valakinek, kerülve minden gyöpös agyút)
Most csak gondolatban kerengek az agresszió témája körül.
Érdekérvényesités … agresszió … A hétköznapi élet folyamatos része.
Minden emberben van agresszió. Egyik alaptulajdonságunk. Ki elismeri, ki tagadja. Nap mint nap érhetnek /érnek olyan behatások bennünket, amig agressziv indulatot váltanak ki. Valahogy kezelni kell. Ki igy, ki úgy tudja. Ki elismeri, hogy van benne, ki tagadja. Az agresszió, mint olyan, a szokvány emberi élet tartozéka.
Agressziv a kisgyerek, akinek elveszik a kisautóját és nem akarják visszaadni. Meg is torolhatja.
Agressziv a beosztott, akire a főnöke túl sok – általa túlzottnak és irreális terhelésűnek érzett – feladatot biz. Meg is torolhatja. Azzal, hogy nem, vagy hibásan végzi el. Vagy esetleg el is végezheti. Akár jól is. És legfeljebb azzal torolja meg, hogy heteken át körbepanaszkodja a világot. Ez is azt igazolja, hogy a bennünk lévő agressziónak vannak formái és fokozatai 🙂
Lehetne a példákat zsákszámra hozni. Ezeket a hétköznapi helyzeteket mindenki ismeri. Ha most itt több példát hoznék és az agresszió általános témájával terhelném a fórumozókat, már az is egy bizonyos agresszió lenne. Mert visszaélnék a türelmetekkel.
Mivel a BDSM-et emberek játszák, persze hogy abban is van valamilyen agresszió. Viszont a BDSM néha kissé „veszélyes üzem”. Ott kétszeresen és tudatosan is vigyázni kell az agresszióval.
Eszmét futtattam csak 🙂
Amúgy maximálisan egyetértek.