Álmodni tovább

Néha szeretett álmodni. Boldogságról. Jövőről. Olyankor irt valamit. Leirta az álmait.

Az egyiknek valami olyan volt a cime: 70 év BDSM. Saját véleménye szerint a legszebb, amit irt. Álom volt egy képzeletbeli békés öregségről, szubként, az Ura mellett, akit szeretett.

De hát az álmok néha csak álmok maradnak. Főleg, ha felébred belőlük az ember. Keserű szájiz marad utána. Azt ugyan még ki lehet mosni. De egyre inkább fél már álmodni.

Aztán egyszer úgy dönt, abbahagyja az álmodást. Mert nincs már semmi bizalma. Ami volt, elvette az élet. És lassan belekeseredik a gyöngyszemként sorban elguruló mindennapokba.

Ugyan hány gyöngyszem lehet még a láncon. Néha már csak ezen gondolkodik szomorkásan.

Az álmokat meg erős kézzel elkergeti, hiába jönnének.

Vajon mi lenne, ha újra álmodni merne? Egy meleg kézről az éjszaka csendjében, ami fogja a kezét. Uraként, Mestereként.

Aki mellett újra szub lehetne …

(2012.08.10.)

* * *

Milyen elvetélt gondolat, ugye? A „perverzió bűnös mocsarában”, a BDSM egyre inkább elembertelenedő világában, ahol lassan tényleg nem számit a kor, a külső, az érzelmek, a közös emberi hang két szeánsz közti időben, tartós partnerkapcsolatot szeretne néhány elvetemült ember.

Szerintem azért vagyunk páran ilyenek.