Alszik. Elaludt, fáradt már. És én köszönöm Istennek, hogy hallgathatom a szuszogását. Hogy adta Őt nekem. Egyetlen szerelmesem.

Képet akartam keresni, az "alázat Isten előtt" kifejezésre kerestem rá…. Találtam sok jó képet, de valamiért egy sem az volt, amit elképzeltem… De találtam mást.

……………………………………………………….

Romhányi József:

Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány Holdnál

Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki nem cirógat, becézget
mert a bőröm egy kicsit recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: szólj a szűcsnek, bátyuska
protezsálj be prémesállat státusba
vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának
nem kellek én se muffnak, se sapkának…
Így kesergett sündörögve, bújkálva
míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
– Jössz a szögeságyamra, te kispárna!

…………………………………………………………

…..ezek is valahol az Isten előtti alázatról szólnak…. legalábbis nekem…