…. de minek. Álmok. Iszonyat. Rémesek. És olyan valóságosak, hogy ébredés után idő kell ahhoz, hogy tisztázzam magamban, hogy mi is volt az álom és mi is valóság.

Nem irom le az álmot. De pár irreális elemet leszámitva döbbenetesen valószerű sztori volt. Ez is megrenditett. De ezt még valahogy helyre lehet tenni.

De azt hogy teszem helyre magamban, hogy bár a sztori nem volt valóság, de a közben megélt érzéseim kőkeményen a valóságosat tükrözik.

Most mit kérjek az én Istenemtől? Azt, hogy Uram, szabadits meg a gonosztól, vagy azt, hogy Uram, engedd, hogy ébren is szembe tudjak nézni az érzéseimmel? És tudjam azokat a helyzetnek megfelelően kezelni ….

Azt hiszem, az utóbbi.

Apa. 1988. július 15. valamikor délután. Jött egy teherautó, ő meg ment egyenesen kerékpárral. Soha nem jött haza többet.

APA …. nincs akkora betű, ami a lelkem üvöltését most visszadná.

Apa, imátkozz értem. Téged szeretett az Isten. Olyan halált adott, amit szerettél volna. Nem engedte, hogy megöregedj úgy, hogy ne tudj dolgozni, hogy magatehetetlenné válj, kiszolgáltatottá. Mindig ezt kérted Tőle. Mindegy mikor, csak gyorsan. Megtette neked. Mert szeretett téged. Könyörögj értem a mi Urunkhoz, Istenünkhöz.