Na most egy dolog miatt sajnálom, hogy kitölöltem azt a nyomorult B13-as blogot….. A szilveszter éjjeli beirásom miatt… amiben próbáltam a múltam lelki fekélyét megnyitni, kitakaritani, megbocsátani….. úgy, ahogy illene….. Ma nagy szükségem lett volna rá, hogy ujra elolvassam…..

Előjött megint a múlt és újra az történt, ami régen, évekig… kihozta belőlem a mélyben lakozó és már kordában tartott acsargó állatot, aki nem én vagyok, nem is voltam, és soha nem is leszek!!!! És mégis újra előbújt….

Telefonált az a szerencsétlen…. most azt irom, hogy szerencsétlen, mert végül is az, de szivesebben használnám rá a rohadt szemét állat jelzőt…. és azzal megint csak önmagamat minősiteném le….. mert utána mindig azt éreztem, hogy milyen szar ember vagyok én, hogy ilyen alpári módon tudok viselkedni, üvöltök túltöltve indulattal a telefonban, mint egy állat…. ez nem én vagyok!!!!! De igen….. sajnos, ez is én vagyok…. de nagyon nem jól érzem magam a bőrömben, ha kihozzák belőlem…. főleg utána nem…. mert szégyenlem magam, nagyon…. Összevissza irok, de nagyon nehéz 6 év minden nyomorúságát megmagyarázni, tán nem is lehet, mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy persze, hogy voltak benne szép dolgok is, amiknek az emlékét meg kellene őriznem… és csak ezekre szabadna emlékezni, hogy a magam emberségét megőrizzem….. De még mindig nem megy, a rohadt életbe…..

Nem lett volna szabad összekötnöm vele az életem akkor 11 évvel ezelőt…. éreztem én a mélyben, hogy ez olyan kapcsolat, aminek nem lehet jó vége… de kockáztattam és vesztettem… majdnem az életemet is… jó úton voltam afelé, hogy elveszitsem a munkámat… a gyerekem 2 évig nem velem élt, mert már nem birta elviselni a mindennapi terrort, ki szeretné, hogy rátörjék a szobája ajtaját és azzal fenyegessék, hogy megverik….. A gyerekemet majdnem elvesztettem…. És elment a pénz, ami a betétben volt…. egy kisebb vagyon számomra…. másnak biztos nem, de nekem igen, arra tartogattam, hogy legyen valami vésztartalék… és elment a napi kiadásokra, a méregdrága fogyókúráira, a Németország-beli havi-kéthavi egy-egy hétre, amikor állitólag pénzt keresni ment…. a számunkra meg nem engedhető „luxuséletre”, ami tán másnak nem az, de nekünk az volt…. mert aki tovább nyújtózik, mint a takarója, az ne csodálkozzon….. és mi ezt csináltuk, és nem mondhatom, hogy csak az ő hibája volt, mert mert nekem is ugyanolyan részem volt benne… talán még több a bűnöm, mint neki, talán nekem kellett volna több eszemnek lenni…. De nem volt…. és megérdemeltem, amit kaptam, megfizettem a tanulópénzt az életnek ezerszeresen is…..

Nem panaszként mondom, mert én már azon régen túljutottam, hogy ezek miatt panaszkodjak. Annak örülök, hogy egyáltalán túléltem ezt az egészet…. hogy nem haltam meg a számtalan részeg éjszaka során alkoholmérgezésben…hogy nem törtem ki valahol a nyakam…. hogy megmaradt valami ember a lelkem mélyén… aki aztán véres verejtékkel és nagy áldozatok árán kimászott a veremből….. Isten segitségével, mert más nem tudott volna már rajtam segiteni…

Elment a ház, ahol gyerek és kamaszéveim legszebbjeit leéltem, ahol minden fal felidézte a régi szép emlékeket… aztán már nem, mert az az élet minden szépet meggyalázott. Olyan mélyen meggyalázott, hogy a költözésnél erőmet összeszedve konténerbe dobáltam ki mindent, emlékeket, tárgyakat, fotókat…. mindent…. még egy kép se maradt meg a szüleimről, mert minden kép beszennyeződött a nyomorult évek érintése által…. és igen, azzal is, hogy az ő keze is megfogta azokat a képeket…. Elment, mert már minden a részeg terror éjszakáira emlékeztett…. a betört ablaküvegekre, a kopárrá vált falakra, a törött tükrökre, a karnisostól leszaggatott függönyökre….

És szilveszter éjszakáján végre ki tudtam ezeket magamból irni, hogy tényleg a lelkemben is új lapokkal kezdjem az évet…. és hogy eljussak odáig, hogy mindezekért megbocsássak, ne gyűlöljem, mert a gyűlölet csak engem őröl fel…..

És most egy ártatlannak tűnő telefonhivással kezdődve egy óra alatt ujra az az acsargó, önmagából kivetkőzött állat lett belőlem…. nem akarom, nem akarom!!!!

Egy szál volt még…. a régi SIM kártyám a telefonban, a régi számommal, amit mindenki ismer… ő is ezt tudta csak….. és most azt éreztem, hogy megint visszaélt ezzel az egy szállal…. megint jött a szánandó, siránkozó hang, hogy miért is bántom én őt, mikor nekem nem tett most semmi rosszat…. a rejtett számonkérés, ami fél óra alatt már megint olyan mélyre ment vissza, olyan életeseményeimre, amit senkinek sincs joga már számonkérni rajtam! És ő most megint megtette….

Rosszul lettem…. szó szerint, fizikai valómban rosszul lettem…. eszembe jutott a gyerekem, aki még most is néha rémálmokban harcol vele….

…. és kivettem a kártyát, és kicseréltem. Soha többé nem tud elérni már telefonon. Nem kell hallgatnom a lélekharangszerű csörgést, amit egyszer régen tudattalanul társitottam az ő számához…. Elegem van. Befejeztem. Menj utadra, Ember. Ami bűnöd volt ellenem, én azt most mind megbocsájtom. A magam részét majd elrendezem az utam végén, ahol úgyis lesz számadás. Légy boldog, gyógyulj meg, találj társat magdnak, segitsd a gyerekedet, hogy boldoguljon. De nélkülem. Isten legyen veled tovább. És azt most tiszta szivemből kivánom!