Volt nekem régen egy kazettás magnóm. Mániákusan gyűjtöttem a jó zenéket. Néha még akkor is, amikor már megvolt a gyerekem.

Volt annak a gyereknek egy apja is, aki szintén szerette a jó zenéket. És bármilyen furcsa is, nagyrészt épp azokat, amiket én. De szinte soha nem együtt és egyszerre hallgattuk. Mert ebből a kazettás magnóból is kettő volt, egy nekem, egy neki. A zenei anyagunk minimális különbséggel megegyezett. De mindig külön hallgattunk zenét. Mert mindketten nyakasan voltunk. És nehogy már a másik kedvéért az egyik engedjen -mosoly

Egyszer a gyerek apja – kivételesen ő – talált egy kurva jó számot. Sem ő, sem én nem tudtuk, hogy ki énekli és mi a cime. De átvettem magamnak is, és mindketten rongyosra hallgattuk. Akkor volt a gyerek még kicsike, de már zsenge kora óta zeneélvező. És ez a bizonyos ismeretlen dallam az ő fülébe is kitörölhetetlenül belopta magát. Mindig kérte, hogy azt a kazettát tegyem be … és azt a számot. Egymás után rengetegszer visszatekertette velem.

„Anya, tekerd vissza a maccsot!”

Igen, a maccsot. Mivel egyikünk sem tudta se a cimet, se az előadót, a gyerek pedig szerette volna beazonositani valahogy, ezért kiragadott egy szót az angol szövegből, és aztán nála-nálam ez lett a szám cime. Ez a „much” szó volt. Ahogy egy kisgyerek kiejtette, a „maccs” ….

Elteltek az évek … szégyenszemre én már elfeledkeztem erről a számról. Már arról is, hogyan nevezte el a gyerekem … Sok minden történt az évek alatt.

„Anya, tekerd vissza a maccsot!”

Nem igy ő. A gyerek.

De valamiért nem beszéltünk róla sohasem …

Szombat este zenét hallgattam a neten. Egyedül voltam itthon. Hallottam egy jó számot … digitalizált, diszkósitott változat, mérhetetlenül fülbemászó dallam … egy nő énekelte. Ott volt az előadó neve, a szám cime … Denise LaSalle Don’t Mess With My Toot Toot. Megkerestem, letöltöttem. Még azt sem mondhatom, hogy különösebben ismerős lett volna … A fejhallgatóban épp az szólt, amikor a gyerekem megjött egy rockabilly koncertről. Kissé hangosan szokott üvölteni a fejemen, aki itt áll a konyhában, tökéletes hallja, hogy mit hallgatok … Na jó … túlzok egy kicsit. Mert nemcsak itt lehet hallani jól, hanem ha most kimegyek az erkélyre, hogy elszivjak egy cigit, és közben leteszem a fülest az asztalra, még onnan is fogom halkan hallani -lol

Na jó, szivjunk el egy cigit -mosoly

Szóval jött a gyerek. Egy rockabilly koncertről éppen, nem túl virágos jókedvvel, láttam az arcán … Megállt az ajtóban és csillogó szemmel, döbbenten kérdezte:

– Ez honnan szól? -atyam
– A rádióból, gyerekem.
– És mi a cime?? Ki énekli?? Ird már fel nekem egy papirra!!!
– Nem kell felirni, mert már szedem le. Itt a cim meg az előadó. Tetszik?
– Anya, de hát ez a „maccs”, nem emlékszel rá?? -atyam Három hete jutott eszembe ez a szám és azóta is ez jár a fejemben és azon gondolkozok, hogy lehetne megszerezni digitalizált formában. Mert apának csak az régi felvétel van meg!!! De nem tudtuk soha a cimét … Emlékszel, hogy amikor kicsi voltam, hányszor tekertettem ezt veled vissza!! Végre megvan a „maccs” -ugri

Istenem, tényleg … most ugrott be nekem is … és az is, hogy régen nem ezt a verziót hallgattuk, mert azt egy férfi énekelte … A „maccs” … Hát most legalább megvan valamilyen formában. No, keressünk.

És az este további része „maccs” kereséssel telt. Találtam párat. Még azt is, amit akkor kiskorában imádott. John Fogerty My Toot Toot.

Most itt szól 11 verzióban. A gyerekemnek. És magamnak. És mindannak, aki szereti a rockabilly zenét … Mert a gyerekem igen szereti. Épp egy rockabilly koncertről jött haza, mikozben én teljesen véletlenül újra összetalálkoztam a „maccs”-csal. Ami épp véletlenül már három hete járt az eszében -mosoly

Persze ma este megkerestem, hogy honnan is származik ez a zene. Az original video az előző posztban van. Azt hiszem, hogy a zenebolond gyerekem mostanában Rockin’ Sidney diszkográfiákra fog vadászni -kacsint Még akkor is, ha először kicsi korában a Fogerty-féle változatot ismerte meg -mosoly

ROCKIN’ SIDNEY MY TOOT TOOT