Apróságok karira
Pár napja feltettem azt a plugint, ami a rossz robotokat tilltja. Annyira jól működik, hogy megvettem belőle a Silver változatot, ami egy domaninre, de minden aldomainre is érvényes.
De a kínaiak még mindig áradtak, látogatónak, nem robotnak ismeri őket fel a rendszer. Jah kérem, a kínai technika igen fejlett. Igy két estémet töltöttem azzal, hogy olyan blokkoló bővitményt keressek, amit országok szerint lehet beállitani. Sok próbálgatás után végre találtam olyat, ami hatékony. És nemcsak a frontend-en, hanem a backend-en is. Ugyanis már látom, hogy a hátsóajtón hányan próbálkoztak. Immár volna.
Ha a továbbiakban is minden ilyen flottul megy, azt fogom mondani, hogy sallala.
Most már a világ nagy része ki van innen tiltva. A blogon nincs forditó plugin, nem véletlenül, az anyanyelvemen irok, oszt ennyi.
Két napig tartott a gyerekeknek a karácsonyi nagybevásárlás. Egy ideig lesz mint főzni, az biztos.
A FB-on lehetett csinálni egy oldaltörténetet. No, nekem van itt az oldalsó menüben blogtörténet, ám legyen csináljuk meg. Aztán láttam, hogy nemcsak képet, hanem vetithető képsorozatot lehet csinálni és a FB még ingyenes zenét is ad alá. Ilyenem még úgysem volt.
A karácsonyfa már felkerült a fejlécbe, hiszen mindjárt itt vannak az ünnepek.
A blog fő betűtipusa még mindig nem az igazi …