legyen már szó némi megitélésről, cimkézésről, kirekesztésről, meg ilyenekről. hisz már olyan régen volt róla szó.

bár arra a témára, amit most felhozok, még soha nem emlékszem.

ha valaki azzal a bizonyos szóval minősített bárkit, maximum helyeseltek, vagy nevettek rajta. senki nem kérte ki magának.

*

‘hé, haver, én olyan vagyok, miért gyalázol engem azzal, hogy a betegségemet másokra vonatkoztatva sértésnek használod. pedig én nem tehetek róla, hogy olyan vagyok. még nem is úgy születtem. nem a boltban vettem.

csak úgy lett. ki tudja, miért. biztos nem jó dolgomban. az is lehet, hogy a hajlamot örököltem. szülőktől, nagyszülőktől? ki tudja.

talán a lehetősége benne van a génjeimben. hisz az ikerkutatások elég jó bizonyítékát adták, hogy még ez is lehetséges.

értem nem írtok blogot.
értem nem áll ki senki.
értem nem szoktak felvonulni.

én csak úgy mondom magamra, hogy lelkibeteg vagyok. de ti meg azt mondjátok, hogy elmebeteg. nem ez a baj. hanem az, hogy magát a szót olyankor használjátok minősítésre, sértésre, amikor csak egy mezei, viselkedni és normálisan kommunikálni nem képes emberre mondjátok.

pedig ahol engem szoktak kezelni néha, ott mindenkinek van egy téglája. legfeljebb még nem vette igénybe.’