Junior vacsorázik. Müzlit tejjel. Hozza a dobozt, hogy nyírjam ki. A tejeset. Mert nem tudja. És mindíg fél, hogy kiönti. Előbb lerak pár négyzetméter linót, mint kinyír egy tejes dobozt. Semmi baj, nem érthet mindenhez.

Senior: – Mik vannak ebben?
Junior: – Magok, némi aszalványok, összeragasztva mézzel. Nehogy ki tudjam szedni a zacskóból …

Junior: – Kicsit porosak az evőeszközök … (Nézi az ágyon maga mellett).
Senior: – Ne foglalkozz vele. Ki nem szarja le.
Junior: – Én ma könyékig túrtam a hat éves szarban. (Utalás a wc kagyló felszedésére és a lyuk kézzel való kitakaritására.) Kit érdekel, hogy porosak?

Kezén zselés műköröm, halvány, izléses, fehér mintákkal és ezüstös strassz kövekkel. Azt is saját maga csinálta. Nézegeti büszkén.

Junior: – De a műkörmöm az bírja. Sütiiii -D … Na menjek és csináljam. Mihez fogjak neki? Legszivesebben mindent egyszerre csinálnék … Mikor lesz már reggel???

Nyomorult életem legszebb értelme, virága … A gyermekem.

Junior: – Hol van a másik lapát? Reggel még megvolt … Lapát … Lapát … Ciiicc …

„A szoptató szuka nekitámad a tigrisnek, a kotlós a menyéttel is szembeszáll: érzéseik irányítják őket, s nem mérlegelik erejüket.”
Lao-ce utolsó tanitásai