Az erkölcsieskedés misztifikációja
A kérdés még mindig ugyanaz, mint előzőleg pár napja …
A válasz: VI. A Szeretők
E lap szereplőit többféleképpen is értelmezik. Hamvas Béla azt írja: Jegyespár a hűségeskü percében. A férfi és a nő között harmadik személy áll, aki a párt összeadja. Fölöttük a sugárzó napban kis Erósz íját éppen kifeszíti.” Más értelmezések szerint a középütt álló ifjúnak választania kell a jobbján és a balján álló két nőalak (esetleg anyja és szerelme) között. A kép tanúsága szerint az ifjú a bal oldalán álló, szemmel láthatóan fiatalabb nőhöz vonzódik, amit úgy is érthetünk, hogy nem az eszével (szimbóluma: a “racionális” jobb oldal), hanem a szivével (szimbóluma: az érzelmekhez rendelt bal oldal), az érzelmei alapján dönt. Nem véletlen az sem, hogy az ifjabbik hölgy bal kezét az ifjú szivére helyezi: érzelmei az ő kezében vannak. Ámor is az ifjú szivét célozza. Az anya keze ezzel szemben fia vállára nehezül, s az ifjú arckifejezéséből itélve súlyos teherként nyomja.
A Szeretők lapjának jelentése:
Általában:
Belső harc a világi és a szellemi szeretet, a bűn és az erény, a szenvedély és az önuralom között; az önállósodás útján tett első lépés, megmérettetés, elkötelezettség, a sziv igazi döntése, abszolút helyeslés, nagy szerelem és hűség.
Hogy érvényes ez most rám? Értelemszerűen a központi alak én vagyok. És nem két ember között kell választanom. Hanem a korábbi hozzáállásom, a racionális jobb oldal – jelen esetben a számomra erkölcsöt betonozó szuperegó – és az érzelmeket – jelen esetben az id-et – jelentő ösztöneim között … Valami olyan két dolog között, ami eddig bennem az erény és a bűn szavakkal cimkéződött.
Azaz a szenvedély és az önuralom között.
A kártya másik neve a Válaszút. Na jah …
Az erkölcsieskedés misztifikációja … nem véletlen a cím. Mert nem az erkölcs, hanem az erkölcsieskedés szót használtam (azt sem tudom, hogy létezik-e ilyen szó. De ha nem, akkor most csináltam). A misztifikáció meg végképp nem szorul magyarázatra …