Mai Napsugár a Vezérlőpulton:

Jobb ésszerű cselekvésben szerencsétlennek, mint értelmetlenben szerencsésnek lenni.
Epikurosz

Epikurosz (Szamosz sziget, Kr. e. 341. december – Athén, Kr. e. 270) görög atomista filozófus, Démokritosz természetfilozófiájának a követője. Megvetette korának összes gondolkodóit, kivételt csupán Anaxagorásszal és Démokritosszal tett, ugyanis fontosnak tartotta, hogy autodidaktának tekintsék és nem ismert el semmilyen kapcsolatot saját bölcselete és mások gondolatai között.
[…]
Az epikuroszi etika alapszabálya: bár minden élőlény az örömre és a fájdalom elkerülésére törekszik, a természetes és szükséges kívánságokat mindig ki kell elégíteni, ha nem az ember fennmaradása látja a kárát; a nem természetes és nem szükséges vágyakat pedig kerülni kell. Ami e két fajta kívánság között helyezkedik el, mindig mérlegelni kell: „Megéri, vagy nem éri meg?”
f…]
A halált, Epikurosz úgy határozza, meg mint az érzékelések megszűnését, ezért a halál az ember számára nem jelent semmit: „amikor mi vagyunk, a halál nincsen, és amikor a halál megérkezik, akkor mi már nem vagyunk”. Az emberek egyik legnagyobb tévedése, hogy egész életükben rettegnek a haláltól, mint a legnagyobb bajtól menekülnek előle, pedig ezzel csak az életüket keserítik meg. Epikurosz tanácsa az, hogy egyáltalán nem kell foglalkozni a halál gondolatával, sem mint legnagyobb baj forrásával, sem mint az élet szenvedéseinek a megszűnésével, a bölcs ember nem menekül az élettől és a haláltól sem fél. Az emberi életidőnek nem a hosszúsága számít jónak, hanem minősége, ezért a bölcs ember arra törekszik, hogy életét minél kellemesebbé tegye.
[…]
Hermipposz állítása szerint, Epikurosz halála előtt beült egy meleg vízzel teli bronzkádba, bort ivott, és addig beszélgetett, amíg a halál el nem jött érte.
[…]
Epikurosz szerint: „Mindazon javak közül, amelyekben a bölcsesség részesít bennünket, a barátság a legértékesebb”.