Y: 22:21: nem ismerlek..mint X-et..és én meg szégyenlős tod? -nyelv
N: 22:23: mér X-et ismered he? -wehe

Y ismeri-e X-et? Jó kérdés … Nem, természetesen nem ismeri a valóságban. De az a kis szál … jelen esetben egy netkábel is sok lehetőséget ad két ember között az egymásról szóló ismeretek cseréjére. A fenti beszélgetést visszaolvasva ezen gondolkoztam most reggel egy szál cigi társaságában az erkélyen.

Y fiatal, nagyon. X meg már nem. Két generációnyi különbséggel közöttük. Időnként összefutnak éjjelenként a neten, kommunikálnak egymással. Vajon mi beszélnivalója lehet egymással két ilyen nagyon különböző embernek? Létezhet egyáltalán bármily közös téma közöttük? Ezek szerint mégiscsak létezhet.Beszélnek egymásról, önmagukról, másokról. Nevek nélkül, nem pletykaszinten. Ami zajlik, az két felnőtt agy egyenrangú kommunikációja.

X annyi idős lehetett – most igy visszagondolva -, mint Y, mikor rádöbbent, hogy hozzá nem igazán közelálló, lényegében ismeretlen emberek egyszer csak leülnek mellé, és kérdés nélkül kiöntik neki a lelküket. Gondjaikat, bajaikat. A beszélők sem igazán értették, hogy miért, X meg még kevésbé. Miért pont nekem? Soha nem voltunk különösebben bizalmas, vagy akár még jó viszonyban sem … Egyszer egy beszélő mondott erről valamit:

– Nem tudom, hogy ezeket most miért mondtam el neked … De te olyan jól tudsz hallgatni engem.

X azóta is emlékszik erre a két mondatra. Későbbiekben sokat segitett neki, hogy megértse az életét, a választását. X képes hallgatni, amikor másnak erre van szüksége. Persze nem mindig és főleg nem azonos intenzitással. Megvannak a saját bajai is. Néha túlságosan is elfoglalják. És hallgatni nem könnyű. Oda kell figyelni a másikra. Általában kinyitott aggyal és lélekkel. Mert csak úgy érdemes. És úgy szabad. De fel kell állitani valami önvédelmi gátat a mélyben. Mert ha nem teszi meg ezt az ember, egyszer valami túl mélyre megy. És akkor már nem fog tudni igazán segitő módon hallgatni.

És a hallgatás nagyon megterhelő néha. És még most is felbukkan a mélyből időnként a kérdés: miért pont nekem?

Y-ban mostanában merült fel ez az önmagának még meg nem válaszolható kérdés. Miért engem terhelnek? Megvan nekem a magam baja. Sokszor több embernek is elég volna. Miért pont nekem? Közöm? Nincs. Akkor miért épp nekem. Y nem tudja még a választ. De majd rá fog jönni hamarosan.

Azért, mert Y-ban van egy képesség. Sok más képességnek talán még hijával van. De azok pótolhatóak, tanulhatóak, fejleszthetőek.

Y rendelkezik az értő hallgatás képességével. És épp mostanában kezd rádöbbenni, hogy ez néha milyen kibaszott fárasztó tud lenni. Mert az értő hallgatás képessége néha áldás, néha meg átok. És néha meg mindkettő egyszerre. -mosoly

Y és X mostanában sokszor egymás beszélői és hallgatói. Egymással szemben sokszor „váltott műszakban” dolgoznak. Mert a hallgatónak is szüksége van arra, hogy a hallgatás terhét kissé letéve válláról, beszélő legyen. X már tudja ezt. És talán Y is kezdi megérteni -mosoly

És estéről estére, óráról órára, néha percről perce változnak a szerepek. A két ember aktuális szükségletétől függően.

Igen. A kérdésre megvan a válasz. Amennyire itt a www-n lehet. Y ismeri X-et.

X pár napja azon töpreng, hogy Y-nak kezdeni kellene valamit ezzel a képességével. Ugyan vicces formában, de ez már Y-nak is eszébe jutott. Ezzel a képességgel sokfelé el lehet indulni az életben. Sokféle munkára alkalmas lehet vele az ember.

Mert az értő hallgatás „veleszületett” (életünk elején megtanult?) képessége sokat ér.

És akár nevezhetjük empátiának is. Olyan valódinak.

Hajók, ha észlelik egymást az éjszakai tengeren. A net sötétjében …. Érdekes beszélgetések születhetnek belőle -mosoly