Kérdeztek este valamit tőlem, ami elgondolkodtatott. És rájöttem pár dologra. Többek között azzal kapcsolatban, hogy miért is hagytam én abba egy-két hónapja a BDSM-mel foglalkozó weboldalam fejlesztését. Bár én jobban szeretem könyvnek nevezni, mert szerintem funkcióját tekintve az is. (Hadd nagyzoljak mán picinyég 😉 )

Ahogy annak az oldalnak az elején irtam, az volt a célom vele, hogy az érdeklődőkkel megismertessem a BDSM alapfogalmait, alapvető dolgait. És ehhez segitségül hivtam sok-sok BDSM kedvelő irását. Én lényegében csak összegyüjtöttem belőlük az információkat. Azt, hogy mások hogy ismerkedtek meg ezzel. És mik voltak az első érzéseik, tapasztalataik, lépéseik ezen az úton.

És itt van a lényeg. Az ismerkedés volt a célom. Mivel az elmúlt 2 évben önmagam is lényegében ismerkedtem ezzel a dologgal.

De minden ismerkedési folyamatnak van egy vége. Utána már egy más szakasz kezdődik benne. Eddig tartott az én ismerkedésem. A válogatás persze a saját szűrőmet tükrözi, mert minden információ, amit ezekről a dolgokról megtudtam, a saját érzelmi, lelki, etikai szűrőmön ment végig. Csak azokat tettem általában bele (egy-két kivétellel), ami az én "izlésemnek" is megfelelő. Ami nem, az vagy nem került bele, vagy ha mégis, akkor külön jeleztem, hogy ez vagy az nem egyezik az én izlésemmel, elképzeléseimmel, csak azért teszem bele, hogy teljesebb legyen a kép.

De minden könyvnek vége van egyszer. Ennek az ismerkedést célzó könyvnek is kell, hogy vége legyen. Mert akit érdekel, az a linkeken tovább haladva, amit megadtam a forrásoknál, több évre való olvasnivalót találhat még magának.

Az én ismerkedésem is a végére ért. Az alapokkal tisztában vagyok. A "művelése" – hú, de hülye szónak tűnik ez itt, de hirtelen nem tudok jobbat – meg már a mindennapok kérdése. Az meg egy újabb fejezet az ember életében. Az útkeresés bennem lezárult. Most már csak járni kell az utat, amit választottam magamnak. A társam a legcsodálatosabb férfi, akit valaha ismertem az életemben. Nem azt mondom, hogy minden zökkenőmentes. Szerintem olyan partnerkapcsolat nincs is – a túl idilli nekem mindig gyanús, hogy mennyi hazugság van benne.

A mi életünk egy D/s – domináns férfi és submissziv nő viszonya, a szexualitásban némi SM-mel megfűszerezve. De ez csak egy leegyszerűsitett megfogalmazása a dolognak. Az Uram inkább domináns, én inkább alárendelt vagyok – már amikor nem teng bennem túl az értelmetlen nyakasság és nem teszem sokszor az ellenkezőjét annak, amit Ő tanácsol vagy szeretne vagy mond. Mert sokszor mást csinálok. És a legtöbbször megbánom utána. Mert kiderül, hogy legtöbbször Ő látta jól a dolgokat, nem én. Ő nyugodtabb, én nagyon hamar indulatba jövök. Ő csendes tipus, én meg sokszor igen gyorsan felemelem a hangom. Aztán igen gyorsan le is eresztem. A dühömet is. Magyarán Ő a férfi, én meg a nő. És ezt az alapvető szerepleosztást el tudtam fogadni, mert az én értékrendemmel is találkozott.

Nem akarok férfi lenni, nem akarok férfias nő lenni, nem akarok szingli tipusú nő lenni, aki büszke arra, hogy férfiak nélkül is boldogul a férfi-uralmú világban a férfiak között és gyakran a férfiakkal szemben. Éltem ilyen életet. De elég volt belőle. Túl nagy terhet rótt rám. Elviseltem, néha még élveztem is, de majdnem kiölte belőlem a nőt.

Köszönöm, nem kérek többet belőle. Szeretnék végre már nőként erős lenni. Úgy, hogy a gyengeségem nem szégyenlem. Úgy, hogy elfogadom a párom segitségét. És itt nem a konkrét napi tevékenységre gondolok, mert azt ugyanúgy beosztjuk, mint bármely normális pár. Azt a segitséget értettem ez alatt, hogy elfogadom, hogy Ő a főnök kettőnk között. És nem egyforma a dolga az életben a férfinak és a nőnek. Néha még mindig nehéz … néha felvillan bennem a múltam feministája, és kinyitja azt a nagy pofáját, de aztán az esetek 99 százalékában megbánja. És szégyenli magát utána, hogy megint hülye volt ….

Senki ne gondolja azt, hogy engem ezért valami retorzió ér. Még egy hangos szó sem. De az Uram valahogy el tudja érni bennem, hogy aztán másként lássam a dolgokat. És sokszor sajnálom, amikor hülyén viselkedtem, szégyenkezem miatta. Előtte is, de főleg magam előtt.

Többen kérdezték már fórumokon, hogy társaságban is Uramnak szólitom-e, milyen dolgokat (és itt főleg a szexuális életemre kiváncsiak a pasik) éltem át már mellette. Belemegyek-e ebbe vagy abba (itt konkrét példákat hoznak fel, ami legtöbbször az orális, anális témára valamit a szadomazo játékokra vonatkozik). Az ilyen kérdésekre nem szoktam válaszolni, mert ez kettőnk ügye. de azt el szoktam mondani, hogy még itthon sem szólitom úgy, hogy Uram, mindketten úgy szólitjuk egymást, hogy Drága, igy nagybetűvel 😉

Mert Ő az nekem. Drága. Mindennél drágább. Egyetlenem.