„Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján, környezeti kérdésekről elmélkedve, egyszercsak meglátott egy békát.

A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta: Oh, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak, ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor, drágám, összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket, és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél.

Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és enyhe hagymamártásban megfuttatott, fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: Én kurvára nem így gondolom…”