Olvastam az előbb egy blogot valahol. Egy nagy reményekkel kiásott, majd sorsárahagyott, lassan beomló gödörről …

Valós gödör. Mégis nagyon elszomorodtam a blogot olvasván. Mert eszembe jutottak a saját életem gödrei. Amiket kiástam, reményteli szivvel, hogy majd lesz belőle VALAMI. És soha nem lett. Csak én estem bele mindig … És alig birtam kimászni … Temetgetem őket persze. Mert nem lehet az ilyen gödröket felügyelet nélkül hagyni. De néha úgy érzem, hogy az életem kertje már másból sem áll, mint gödrökből …

Mintha hangya lennél egy omló falú gödörben, ahol a gödör alján a hangyaleső vár. Kapaszkodsz felfelé, de hiába erőlködsz, csak egyre mélyebbre csúszol …

(2006.03.01.)