Mennyi a boldogságban az igazság? Mennyi a hazugság? Mennyi a vágytendencia? És mennyi a valóság szűkös lehetőségeinek belegyömöszölése a tönkre zúzott álmok süppedő mocsarába … ki tudja … Mennyi önmagunk nap mint nap történő becsapása: én boldog vagyok. Ugye?

Még mielőtt bárkit felzaklatnék, közlöm, hogy ezt nem magamról irom. Olvasok egy könyvet három középkorú nő látszatboldogsággal feltuningolt életéről … ezek buggyantották az agyamba ezt a kérdést. Három nő, férjjel, családdal, egzisztenciával. És látszatboldogsággal. Mindaddig, mig az egyik rá nem döbben – mérhetetlen keserűséggel – hogy az egész élete nem más, mint hazugságok kusza fonadéka. És az ő nyomdokán haladva barátnői kényszerűen végigjárják ugyanazt a kanosszát … kénytelenek levenni a kényelem szemellenzőjét. És meg kell látniuk, hogy életük ugyanúgy romokban hever.

A könyv mindezek ellenére kifejezetten humoros. Harmadik napja nagyon jókat nevettem rajta. Ma valahogy más érzéseim lettek … A szeretetteljes humorral megirt könyv most szomorú gondolatokat ültetett lelkembe és kicsorditotta a könnyeket a szememből. Ezért is jó ez a könyv. Mert nemcsak felviditó görbetükröt tart a házasságról a vigyázatlan olvasó elé, hanem néha mélyen belemarkol az érzelmekbe is.

Pont olyan, mint az élet …

Csak remélni tudom, hogy valamilyen formában jó vége lesz.

„A NŐK TÖBBET GONDOLKODNAK AZON, HOGY MIN GONDOLKODNAK A FÉRFIAK, MINT AMENNYIT A PASIK EGYÁLTALÁN GONDOLKODNAK.”

Kathy Lette