Kaptam ma reggel egy mailt. Egy internetes marketinggel és keresőoptimalizálással foglalkozó oldalra regisztráltam régebben, rendszeresen szokott okos, tanácsadó maileket küldeni, amiknek persze nem sok hasznát veszem, mert az én oldalaim nem kereskedelmi célúak, nem pénzkeresésre szolgálnak, inkább csak a pénzt költöm a tárhely bérlésre, de hát ez a hobbim, oszt jóvan.

De ebben a mailban volt valami, ami elgondolkodtatott. Olyannyira, hogy reggel a sirás kerülgetett, amikor elolvastam …

Ime a mail:

Kedves …,

Amikor még sportolóként éltem a mindennapjaimat, és napi 2-3 edzéssel készültem arra, hogy én legyek a világ legjobbja, egy dolgot egyszerűen nem értettem. Nem értettem, hogy miért van, hogy a magyar csapatok mindig a 92. percben kapott góllal maradnak alul? Hogy lehet, hogy ezen már senki nem lepődik meg?

A választ egy konferencián kaptam meg Mérő László pszichológustól. Az előadásában egy kísérletről mesélt.

A kísérletben bolhákat raktak egy dobozba, és a doboz tetejét lefedték egy üveglappal. A bolhák próbáltak kiugrani, de nem tudtak, mert mindig akadályba ütköztek. A folyamatos kudarcok hatására egyre jobban csökkent a lelkesedésük, és végül befejezték a pattogást. Ezután a kísérletet végzők eltávolították a tetőt. Viszont hiába lett szabad a pálya, a bolhák meg sem próbáltak kiugrani a dobozból. Beletörődtek a helyzetükbe, és tovább gubbasztottak. Ennek a jelenségnek a neve: tanult tehetetlenség.

Pontosan így vannak a magyar sportolók is. Egyszerűen hozzászoktak a kudarchoz, és a siker kapujában szinte mindig elbotlanak.

Mióta sokkal több időt töltök a biznisszel, mint a sportpályán, rájöttem, hogy a tanult tehetetlenség a weboldal tulajdonosok között is gyakori jelenség. Rengetegen adják fel a küzdelmet, ha nem sikerül elsőre a kitörés.

Teljesen természetes, hogy…
ha nem jönnek a keresőkből a látogatók,
ha az AdWords csak leszippantja a számládat, de semmi eredmény,
ha nem jelennek meg a cikkeid a sajtóban,
ha egyszerűen semmi bevételt nem hoznak a partnerprogramod tagjai,
ha a folyamatos kommunikációd ellenére sem reagál senki a közösségi oldalakon,
ha a hírleveledre senki nem akar feliratkozni,
vagy ha az oldaladra érkező látogatók amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is mennek,

…akkor a bizony csökken a lelkesedésed. Olyannyira csökken, hogy később már észre sem veszed, ha eltávolítják fölüled az üveglapot.

Az elmúlt hetekben igen sűrűn jelentkeztem. Még az is előfordult, hogy túlbuzgóságomban hibáztam, és többször küldtem el egy-egy levelet. Ez azért volt, mert értesíteni akartalak, hogy szabad a pálya.

A mai nap viszont egészen más. A célom már nem az, hogy levegyem az üveglapot, és szóljak, hogy kiugorhatsz a dobozból, hanem, az hogy széttépessem veled a dobozt! Azt akarom, hogy minden akadály eltűnjön az utadból, és csak rajtad múljon, hogy elindulsz a sikeres weboldalak útján vagy sem.

Azonnal kattints, ha készen állsz a kitörésre!

Szét akarom tépni a dobozt!

Üdv

Ez a tanult tehetetlenség kissé mellbe vert …

Nem, nem az internetre vonatkoztatva. Hanem a saját egyéni életemre. Igaza van a mail küldőjének. Bár ő azt irta a mail tárgyába, hogy

…, te az internet bolhája vagy

Ha az talán nem is vagyok – bárcsak annyi bajom lenne … – de a saját életem, sorsom bolhája vagyok. Annyiszor próbáltam már kiugrani a fejem fölé rakott üveglapon keresztül, sikertelenül, hogy mostanra már feladtam. A folyamatos kudarcok hatására egyre jobban csökkent a lelkesedésem, és végül befejeztem a pattogást. A sorozatos kudarcok miatt most már meg sem próbálok kiugrani a dobozból … beletörődtem a helyzetembe. És már csak gubbasztok.

Mint az a nyomorult kis meggyötört bolha a doboz alján, aki már akkor sem bizik a kiugrás lehetőségében, amikor már nincs felette az a bizonyos üveglap.

Na igy lehet feladni a harcot. Örökre …. 🙁