Borvörös
Évek óta várta ezt a napot. Amikor felavatják-beavatják-avatják. A titokba, mindenbe. Készült, tanult hosszú ideig. Itt a nap végre. Minden a rituálé része.
Fehér selyem, köpenyként burkolja. Fényes, ragyogó. Haja feltűzve, hattyúnyaka gyönyörű, éke egy medál finom láncon, más semmi.
Bevezetik a terembe. Fennről rávetül a kristályok fénye. Körben emberek állnak. Köntösük fekete. Mint az éj. Éjfél van.
Csuklójára kötél kerül, finomam körbefonja, mint kígyó, összefogja. Keze már magasban, a kötélcsomó egy kampón. Lába épp csak éri a földet.
A fekete köpenyesek közel lépnek. Korbácsaik kézben, készen. Monoton kántálás, mintha valami perverz ima lenne …
„Nincs mától neved. Úgy hívnak: a Gyönyör papnője”
Márványos csíkok a fehér selymen, pirosan, szépen. És a ragyogó fehér lassan átvált tompa borvörösbe.
(2013.03.20.)