Tegnap (vagy tegnapelőtt?) kerestem már cikkeket a fogyókúrát segítő gyomorműtétekről. Mert azt hittem, hogy csak egyféle van. Na nem. Több is. Érdekesek voltak.

Még mindig vannak részek, amik nem kerültek elém. Ma Nikki történetét néztem meg. Két tanulság is volt benne.

Az egyik a teráp szükségessége. Valamiért ezt a csajt a doki nem küldte teráphoz. A kilencedik hónapban a lány úgy gondolta, hogy meg kéne pár dolgot beszélni a nővérével. Nem sokat beszéltek, de mégis termékeny kommunikáció lett. Egy év után meg úgy gondolta, hogy most már anyukával is illene leülni dumcsizni egyet a dolgokról. És az is ragyogóan sikerült.

Miért nem küldte őt a doki teráphoz? Ki tudja … De az biztos, hogy anélkül is megtette, amit kellett.

A másik a craving. Valamiért műtét közben derült ki, hogy a tervezett fajta műtétet nem tudják rajta megcsinálni. Egy másikat kellett. Igy utána a csaj félt attól, hogy hamarább visszatér a craving és erősebb lesz.

Na ezen elgondolkoztam. Szerintem nem a gyomor méretén múlik a craving. Mert a sóvárgás a kedvenc kajákért az agyban dől el …

Úgy, mint nekem tegnap a rántott gombáért, vagy körülbelül két hete a rántott csirkeszárnyért. Mintkét esetben folyt a nyálam értük és szenvedtem.
Vajon megettem-e volna, ha öt percen belül elém teszik? Nem tudom. Illetve az biztos, hogy egy keveset ettem volna belőlük. De nem annyit, mint régen.

Milyen érdekes, hogy csoki cravingem még nem volt …