„már megint értetlen vagy. a napjaim egyformán telnek. néha azt se tudom, h milyen nap van. mert számomra nem lényeges. nem foglalkozok vele. annyit tudok, hogyha álmos vagyok, akkor lefekszem. ha éhes vagyok, akkor eszek valamit, de az sem különösebben lényeg, hogy mit. és nem terhelem az agyam azzal, hogy ezekre visszaemlékezzem. végre minden különösebb kötöttség nélkül élhetek. ha kedvem van, akkor főzök valamit. ha nincs kedvem, akkor nem főzök. nekem ez a teljes szabadság. főleg a lelkem szabadsága. mert a munkában állandóan vigyázzállásban kellett tartanom az agyam, mert azt kellett használnom. és minden kis szarra emlékeznem kellett, amig le nem diktáltam a véleményeket. 23 évig csináltam ezt. ahogy egy vélemény kész lett, azonnal söpörtem ki az agyamból. hogy frissen tudjam csinálni a következőt. most végre semmire nem kell emlékeznem, amire nem akarok. ez a teljes szabadság. azt gondolod, h azzal foglalkozom, h megjegyezzem, pár napra visszamenőleg, hogy mikor mit csináltam? vagy mikor fájt kicsit jobban a lábam? hát nagyon tévedsz.

volt mikor sok ezer oldalas aktákból kellett fejben tartanom a lényeget, amig kész nem lett a vélemény. végre már pihentethetem az agyamat.

csak akkor gondolkozok, ha nagyon muszáj. gondolkoztam én már életemben eleget.”