Csak azért eszek néha
hogy ne fájjon a gyomrom. Gyenge eredménnyel. Mert most is fáj.
Nem jó ez így.
Soha nem lenne szabad analógiát vonni helyzetek között. Én ma mégis megtettem. Meg kellett állapítanom, hogy még három éve sem éreztem magam ilyen cefetül.
Józsi bácsi levelet ír börtönben lévő fiának:” Kedves Péter fiam! Amiota nem vagy itthon, rám szakadtak a kerti munkák, de túl öreg vagyok ahhoz, hogy felássam a kertet, így nem tudom elültetni a paradicsomot. Kérlek, segíts valahogy nekem!” Másnap jön a válasz: „Kedves Apuka! Kérlek, ne ásd fel a kertet, mert oda temettem a hullákat!” A levéllel egyidőben megérkeznek a rendőrség emberei. Felássák az egész kertet, de nem találnak semmit. Másnap újabb üzenet erkezik a fiútól: „Kedves Apuka! Sajnálom, most csak ennyit tudtam segíteni. A paradicsomot magadnak kell elültetned.”
Egy férfi feljelentést tesz a rendőrségen:
– A szomszédom udvarán 10 köbméter fa van!
– De uram ez nem bűn!
– De ő Németországból hozta!
– Ha nem szemét, akkor ez sem bűn.
– De úgy tudom, hogy a fában drogot csempésztek!
Erre a rendőr azonnal szervezni kezdi az akciót, a férfi pedig kimegy telefonálni a szomszédjának.
– Szia, Józsi! Megrendeltem neked a favágást! Azt hiszem ugyanaz a társaság lesz, amelyik tavaly felásta a kertedet!
Máskor azért képes voltam a körülöttem lévő valós embereknek panaszkodni, ha valami bajom volt. Most képtelen vagyok bárkivel is megosztani, hogy mi fáj ennyire.
Pedig jobb lenne, ha tudnám.
Lassan össze kéne szedni, amit tanultam.
Közben eszembe jutott az a buta liba régről. Hogy mit mondott. Hát ezen legalább mosolyogtam egy kicsit. Ez is valami.