Csak egy nő vagyok. Semmi más. Nem is várok többet az élettől, mint amit várhatok.

Megfelel nekem a függetlenségem. Nem akarok újra férjhez menni, sem élettársat nem akarok. De szeretném még nőnek érezni magam. És ahhoz – akárhogy is nézem – szükségem van egy férfira. Nem minden nap. Csak néha. Aki gyengéd vagy épp szenvedélyes velem. Akivel gyengéd vagy épp szenvedélyes lehetek. Akivel kölcsönösen örömet adhatunk egymásnak. És azzal a pár gyönyörteli órával igazolhatjuk azt, hogy képesek vagyunk érezni, képesek vagyunk a másikat boldoggá tenni egy kis időre. Azaz, hogy érdemes élni. Egy szeretőt akarok – Istenem, milyen szép szó -, aki néha eljön, ölelkezünk és gyönyört adunk egymásnak. Minden egyéb ostoba kötelezettség nélkül.

Nem hiszem, hogy ez olyan túlzott kérés lenne az élettől.

Egészséges szexualitású nő vagyok, egy kedves, szimpatikus férfi ölelő karjára vágyom. Időnként. Azt sem bánom, ha két hetente. De időszakossága ellenére legyen valami állandóság benne. Mert a teljes bizonytalanságot nem birom. Ki az az őrült, aki azt birja … Én nem. Abban csak felőrlődik az ember.

Most visszalapoztam a blogban. Októberre … Érdekes volt elolvasni ott valamit. Egy lehetőséget …