Mese a dominancia harcról …

Csak egy szemvillanás I.

Az Úrnő nyugodtan pihent a csodálatos birtok parkjában, kedvenc nyugszékén és gyönyörködött a meleg őszi nap színeiben. Milyen szép minden, milyen nyugodt – gondolta.

No nézd csak … Ki az a kis ványadt szolga, aki háborgatni meri a parkot. Ami az Övé. Csakis az Övé. Hmm … egy botcsinálta ornitológus, aki azért ily pofátlan, hogy a parkban repülő madarait szemlélje … Ó, a szégyentelen paraszt. Itt minden az Övé. Még a madarak is … Más ne vesse rá a szemét.

Az Úrnő összevonta a szemöldökét. Szóljon neki? Á, elég csak ránézni. Csak egy szemvillantás és a pofátlan szolga már húzza is el a belét. Helyes. Pihenjünk tovább.

De nyugalmát megint zavarják … Most a szomszéd birtok Ura jő, látszik, megint udvarolni támadt kedve. Pedig oly sokszor megmondta már … Hagyja békén, mert nem kivánja. Sem őt, sem az uralmát. Lassan unalmas már, hogy egy Úr ennyire értetlen. Úr? Ugyan már – nevet magában az Úrnő.

Rendben. Ha a szép szó nem hat, hat majd pillantásom sugára …

S az Úrnő, királynője a környéknek, ránézett az úrra …

Nem sokáig. Csak egy szemvillanás. Szeme fényét nem pazarolja.

S a szomszéd úr – immár kisbetűvel – úgy tesz, mintha csak a tájban gyönyörködne … Majd megfordul … Olyan, mint egy vert sereg – kacag rajta az Úrnő, teljhatalmú királynője a vidéknek.

(2012.10.18.)

Csak egy szemvillanás II.

Délelőtt a macskám – ivartalanitott nőstény, kell a fenének, hogy elárassza az életemet nem-kivánt kismacskákkal – ült a házak közötti közös kertben, – olyan senki földje, de ő úgy döntött már régebben, hogy az kizárólag a ő birodalma, nem tudom, hány négyzeméter, az egész ház frontját elfoglalja, és áll benne két csodálatos és hatalmas öreg fa is … naná, hogy az is az övé -, szóval ült a kertben a napsütésben.

Az egyik fa tövében. És meredten nézett fel a fára. Gondoltam, megint madarászni óhajt.

Hát nem.

Az egyik, idén tavasszal született ifjú macska épp az ő kedvenc fáján gyakorolta a fára mászást és madarászást … Azt a tekintetet látni kellett volna …

Az ifjú macska komoly dilemmában volt. Egyrészt feljebb akart volna menni, hogy megfogja a madarat, amit kinézett magának, másrészt látszott a viselkedésén, hogy kétségei vannak, hogy fog majd lejönni – ja kérem, a fáról lemászást is gyakorolni kell … -, afelől viszont semmi kétsége nem volt, hogyha azon az oldalon ugrik le, ahol a macskám ül, akkor bizony kuuuva nagy verést kap. Már kapott párszor …

Végül győzött benne a túlélés vágya, hagyta a madarat a fenébe, átevickélt a fa másik oldalára, lehuppant és F1-es sebességgel húzott el valamerre.

Mindeközben megérkezett a senkiföldje kertbe a környék alfa kandúrja, hatalmas, fekete és gyönyörűséges jószág – már sokszor bepróbálkozott a macskámnál, de soha nem járt sikerrel, és a szerelem harca változó ereményeket produkált: vagy a macskám kergette meg őt, vagy ő kergette fel a macskámat az erkélyre, miközben üvöltve fújtak és vertyogtak egymásra -, szóval jött az alfa, a macskám háttal neki, sokáig nem vette észre, mert az a suttyó foglalkoztatta, aki pofátlanul az ő fáján az ő madarait akarta vadászni.

Az alfa kandúr lassan, szinte cserkésző léptekkel jött, érdekes volt megfigyelni a mozgását … Gondoltam magamban, itt mindjárt nagy verés lesz és azt most az én macskám kapja … No, mindegy. Intézzék el egymás között, ebbe aztán tényleg semmi beleszólásom nincs.

Nem igy lett. A kandúr körülbelül öt méterre volt a macskám mögött, amikor az észrevette. Nem fordult meg teljes testtel, csak hátranézett. Nem tudom, milyen üzenet lehetett a szemében, még nem teljesen értek macskául, de az alfa kandúr az értette … Mert gyorsan meggondolta magát és cirka három méteres kört tartva kikerülte a nagyságos macskámat, olyan mozgással, ami azt sugallta, hogy ááááá, dehogy akar ő valamit, csak épp erre sétált, de sürgős dolga van és amúgy is mennie kell. -D

Sajnáltam, hogy nincs video felvevőm. Igen nagy film lett volna -kacsint