Csak egy telefon

Két nő. Beszélgetnek. Hosszasan, jóízűen. Személyesen. Végre. Sok év után. Itt volt az ideje.

– Te hívod fel, vagy én hívjam?
– Én. Hetek óta várok erre a telefonra.

Kicsörög. A vonal másik végén nem veszik fel.

– Nem fogja felvenni.
– Nem baj. Kitartó vagyok. És van még ötletem.

Visszahívás.

– Köszönöm, hogy visszahívtál. Csak egy fontos dolog. Tudod, otthagytad nálam azt a dobozt. Papírokkal, mindennel. Mi legyen vele?
– Hát majd egyszer tedd postára.
– Elnézést, valószínűleg én fogalmaztam rosszul. (Fogalmazott rosszul a csuda. Csak a balladai homályt egy ideig meg kell hagyni. Dramaturgia, semmi más.) Itt ülök a volt feleséged konyhájában. Ebben a helyzetben mit csináljak vele?

„Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik.”

Mindig szerette Adyt. A walesi bárdok. Milyen gyönyörű vers.

– No?
– Hallatszott, hogy egy pillanatra nem kapott levegőt.
– Megérdemli.
– És lányos zavarában közben megint drágának szólított.

A két nő összenevet. Hosszasan, jóízűen. Személyesen. Végre. Sok év után. Itt volt az ideje.