– Egyszer kifektet engem ez a gyerek … néha már azt gondolom, hogy nem normális. Régen úgy kellett kirángatni a fürdőszobából, mert annyit piperészett, most meg úgy kell rászólni, hogy Csillagom vettél már tiszta trikót, vettél már tiszta alsót?? És nem hajlandó egy normális ruhát magára venni! Ott is igy viselkedik? Ennek nemhogy megjön, hanem inkább már elmegy az esze …

A telefon egyik végén egy anya neheztelő hangja. A másikon egy nem épp diplomatikus válasz:

– Hááát … már én is gondoltam rá, de nem akartam Neked szólni, mert pénztártól való távozás után ugye …

Huncut nevetés válaszul.

– Azt se tudom, hogy erre a gyerekre mennyi garanciát adtak annak idején, de már biztosan letelt.

Most már mindketten kacagnak. És a beszélgetés végén arcukon cinkos mosollyal teszik le a kagylót.

Az egyik nőnek hirtelen régi kedvenc könyve jut eszébe. Gerald Durrell A halak jelleme. És annak egy mondata a könyv első oldaláról:

„Ez az ember nem normális”. Ezt hosszó évek tapasztalatai alapján a családja állitotta a neves iróról.

A nő mindig szerette az ilyen „nem normális” embereket. Sokkal, de sokkal szórakoztatóbb velük az élet, mint a hétköznapiakkal. Ekkor felötlik benne még egy könyvcim: Családom és egyéb állatfajták. És hangosan nevetni kezd …